Nem kellett volna megkérdeznem, hogy mi a célja velem?

Hát lehetséges. Pedig a talikon ő nyomult.

Amúgy a küldött képre végül nem reagáltam semmit, igazából gondolkodtam, mit írjak, de úgy voltam vele, hogy inkább semmit.

Azóta nem beszéltünk.

Megbeszéltük. Ő úgy érezte, hogy kioffoltam, és hogy ő mindent megtett értem, ha más nem, de ebédidőre idejött volna. Azt viszont beismerte, hogy most hétvége óta nagyon sűrű volt, és próbált mindenhol megfelelni, de nem tudott, és úgy érezte, ő kevés nekem. Állítása szerint ő az exe óta senkire nem fordított ennyire időt, figyelmet, energiát és pénzt, és úgy érezte, ennél többet nem tud adni, úgyhogy kiderült, hogy ő is elengedte a dolgot. Mikor írtam, hogy sajnálom, hogy így döntött, akkor írta, hogy ez nem fogalmazódott meg benne, hogy nem szeretné folytatni. Aztán váltottunk pár szót, elnézést kértem a vehemens reakciómért, ő nehezményezte, hogy nem voltam megértő. Írtam neki, hogy nehéz olyan dolgot megérteni, amit nem kommunikál le, csak random írja, hogy 5-kor indul a vonat. :D Ugye akkor írta, hogy a haverja maga alatt van és szeretné, ha vele lenne. Csak nyilván ha már fel van cseszve az agyam, akkor így UTÓLAG nehéz megérteni, jól esett volna ha ezt előre jelzi, akár telefonon. Aztán váltottunk még pár szót, igazából nem tudom, hogy az igények fognak-e találkozni. Ő úgy érezte, erején felül beletett ebbe, én pedig úgy, hogy nem elég... sajnos (vagy nem sajnos.. :D ) az exem nagyon odaadó volt és ragaszkodó, és nekem most az a viszonyítási alap. Nyilván nem lehet összehasonlítani két embert, de azért 2 évig egy olyan kapcsolatban voltam benne, ahol a kommunikáció 10/10 volt, és tényleg egymást priorizáltuk mindenben, nyilván max akkor nem, ha valami nagyon sos vagy fontos dolog jött közbe. És nekem szokatlan ez az ilyen "laza" kommunikáció, hogy 2 hétig ilyen felületesen tudunk a másikról és ha hazaér a másik, akkor sem helyez előtérbe. Persze, mint írtam, vannak kivételes esetek, de nem tudom... most ő annyira ezt írja, hogy az exe óta senkire nem fordított ennyi időt, energiát, lehet nekem is valahogy át kéne kattannom ebben a kérdésben, hogy az ő fejével lássak. Nekem is vannak hibáim, gyerekes dolgaim (igen, amit írtatok, azokkal részben egyet is értettem, hogy nem éretten álltam bizonyos kérdésekhez). Egyébként a srác azt is beismerte, hogy nem volt jó a szervezés/tervezés, és hogy annyira összejöttek a dolgok erre a pár napra, hogy ennél jobban nem tudta volna lehozni.

Egyébként nagyjából megbeszéltük, szent a béka, folytatjuk ezt a dolgot, nevezzük akárhogy. Viszont megint fura a helyzet, ugyanis kérdezte, hogy én hogy érek rá, mert neki vagy ma vagy holnap vigyáznia kell a nővére lányára (jelenleg velük él együtt). Mondom, nekem mindkét nap szabad. Sajnos megint megy fel bennem a pumpa, hogy MEGINT bejön valami más elfoglaltság (még így is, hogy nem biztosra), pedig egyébként velük volt Erdélyben is... és picit az van bennem, hogy nem hiszem el, hogy a nővérével sem lehet megbeszélni, hogy figyelj, programom van, ma nem tudok vigyázni a gyerekre. Nyilván nem csinálok balhét, tartom magam, nem is szóltam be neki, és igyekszem visszafogni magam, de érzem, hogy már most felidegesített ezzel... hogy MEGINT van valami, és MEGINT.. és ismét.. persze, türelem, türelem. Legrosszabb esetben is holnap találkozunk, de nah... :(

Jólvan, szép kis monológot írtam. Ezt a kérdésemet lassan valami naplónak is használhatnám már. :D

Ja és az fontos infó, hogy úgy élnek együtt, hogy a nővére, a férje és a gyerek + a srác. Tehát annak a gyereknek van 2 szülője is, csak az a megegyezés, hogy mivel most ideiglenesen ott lakhat velük, heti 1-2 alkalommal bevállal gyerek felügyeletet, mikor a szülők nincsenek otthon, pl dolgoznak vagy edzeni mennének. De ez akkor is bosszantó... kvázi egy olyan gyereket is elém helyez, aki nem is a sajátja, és akivel végig együtt voltak múlt héten is.. és annak a gyereknek van 2 szülője, akik ráadásul boldog házasságban élnek.

Oké, meg kéne értenem, a szülőknek ez segítség.. szükségük van rá... olyan nehéz ez. Ebben nagyon sokat kéne fejlődnöm - ha egyáltalán képes vagyok rá -, hogy elfogadóbb legyek. Csak közben tudom jól, hogy a végtelenségig sem lehet elfogadónak lenni. :/

Hát nem tudom... én úgy gondolom, ha valaki valamit meg akar oldani, akkor meg tudja.

Ebben másképp gondolkodunk. Mondjuk nálunk a családban eleve nincs ilyen, hogy egymásra sózzuk a saját feladatainkat, valahogy ez tiszteletben van tartva. Nyilván sokszor segítünk egymásnak, ha olyan van. De ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy felnőtt emberek vagyunk, van már saját életünk és nem hozhatunk állandóan áldozatot sem. Pl. nálunk ha anya megkér valamire, de van már más dolgom, megérti, hogy nem tudok mindig ugrani neki. De ez fordítva is így van, hogyha én kérem meg valamire, de ő neki van feladata, megértem. Felnőtt ember vagyok már, azt gondolom, hogy a saját kötelességeimért nekem kell elsősorban a felelősséget vállalnom.