Mit szóltok ehhez a reklámötlethez?
Hentesboltot szeretnénk nyitni, ami egyben egy talponálló gyorskajálda is lenne, hurka-kolbásszal, szalonnával, meg hasonló magyaros kajákkal.
A következőképp nézne ki a reklám: egy jól megtermett, pocakos, bajszos, középkorú, igazi egyszeri melós magyar figura (egy ismerősöm, aki külsőre kiköpött olyan, mint a pornós Kovi) bemegy az üzletbe, kér egy kiló karajt, közben megakad a szeme a sült kolbászon, kér belőle egy szállal, megeszi, aztán megkívánja a szalonnát is, abból is vesz egy oldallal, megeszi, közben mondogatja, hogy "hmm... ez mennyire jó, ilyet még az asszony se tud!", látszódna az arcán, hogy nem bír betelni a kulináris gyönyörrel (evés közben a kamera néha ráközelítene a zsíros bajszára) és amikor már pukkad szét a sok jó kajától és indul kifelé az üzletből, a hentes szól neki, hogy "uram, még ez is a magáé!" és felé nyújtja a karajt, amiért ugye eredetileg ment, ekkor hősünk szeme elkerekedik és ilyen "na ne hülyéskedjetek már gyerekek!"-fejet vág, aztán vágás, és a záró képsorokban már otthon eszi a sült karajt, és mutatja az ujjával elégedett mosollyal, hogy príma a kaja.
Ti mit szóltok ehhez az ötlethez? Van olyan dolog, amit módosítanátok rajta? Érdemes lenne belevágnunk a forgatásba?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

A tartalomtól vonatkoztassunk el, mert azt az előttem szólók már kifejtették, hogy mi a gond vele. Röviden: egyetértek velük, korszerűtlen és kontraproduktív.
Én más szempontból közelíteném meg a kérdést: hol szeretnél reklámozni? A kérdés komoly. Ha nagyon kapkodós videót készítetek, akkor is legalább 30-40 másodperc lenne a dolog, de inkább másfél-kétszer ennyi. Hol tudnátok ti ezt a reklámhosszúságot megfizetni? Őszintén szólva kétlem, hogy egy hentesüzlet ezt ki tudná magának gazdálkodni, mikor az emberek többsége hipermarketekben vásárol húst, és sorban zárnak be a hentesüzletek. Ráadásul kiket akartok elérni? Az a réteg, aki a reklám alapján célcsoport lehetne, vagyis az "igazi egyszeri melós magyar figura", jellemzően TV-n keresztül érhető el, ha a mozgóképes reklámokat nézzük. Havi több százezer forintos kiadás. Hajrá.
Szerintem felejtsétek el az egészet, 1-2 újsághirdetés többet érne, és nagyságrendileg olcsóbban kijöttök belőle.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy reklám nem lehet hosszabb 15 mp-nél - te meg egy kisfilmet akarsz forgatni. Ráadásul egy reklámot úgy kell megtervezni, hogy beazonosítod elsőként a célcsoportot(kat) és rájuk szabod a reklámot. Ez így kb. pont senkit nem fogna meg.
Amúgy maximálisan egyetértek az előttem szólókkal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Se tartalmilag, se formailag nem felel meg a reklámok alapvető követelményeinek. Szemlátomást semmilyen tudatos koncepció nincs a reklám mögött, nem tudjátok, kiket akartok elérni, és őket milyen csatornán. Ennek ellenére el akartok verni alsó hangon egymillió forintot erre (vagy ha van talonban olyan ismerős, aki ingyen megcsinálja az operatőri munkát, a világosítást, a rendezést, a forgatókönyvírást, a vágást és az utómunkát /mindezt olyan minőségben, hogy TV-be kerülhessen/, akkor csak pár százezret).
Komolyabb üzleti tervezést valószínűleg nem hajtottatok végre, mert akkor a pénzügyi- és marketingterv alatt is láttátok volna, hogy ezzel a reklámötlettel csak bukni tudtok. Az 50-65 éves korosztály férfijei pedig javarészt országos lefedettségű kereskedelmi- és sportcsatornákat néznek. Városi TV-ket szinte senki.
Szerintem magába a tevékenységbe se érdemes belevágni (bár nem tudom, melyik településről van szó, így nem mondom azt, hogy 100%, hogy bukni fogtok, de látatlanban is komolyabb összeget mernék rá tenni, hogy 2, legfeljebb 3 éven belül be fogtok zárni), a forgatásba pedig semmiképp ne kezdjetek bele.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia. Én marketinges vagyok, a véleményemet tanácsként szánom, nem kritizálásnak. Tehát: Nem ajánlom hogy ezt a reklámot elkészítsétek. Nem fogom leírni minden szegmensét annak hogy miért, mert több oldal lenne, de az emberekből nem valószínű hogy a Ti általatok elvárt interakciót váltanátok ki.
Sokkal inkább fontosabb lenne az arculat kialakítása. Illetve egy szakembert felfogadni aki piackutatást végez, és felméri a fogyasztói igényeket.
Sokan sajnálják erre a pénzt, és ezek a vállalkozások többségben pár hónap múlva be is csődölnek. Tehát a legfőbb tanácsom; Ha nem értetek a business élethez, és marketinghez (akár online vagy offline marketinghez) fogadjatok fel szakembert, különben hatalmas bukta lehet a vállalkozás!
A TV helyett pedig a megfizethetőbb social media platformokon történő kampányokat ajánlom.
Ha bármi kérdésed lenne még, úzenetben szívesen segítek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!