Ti hogyan építenétek fel egy fotós vállalkozást?
maga a vállalkozás elindítása nem olyan nagy dolog. elindítod a hivatalos alapítást, bejegyzést, csinálsz egy weboldalt, veszel felszerelést, kitalálod, mivel is akarsz foglalkozni (persze ezt érdemesebb az eddig felsoroltak előtt kitalálni).
a nehéz része ügyfeleket, megbízókat találni és pénzt szerezni a mukádért. mint már írtam, a legtöbb fotósnak pont ezzel van gondja és ezt nem lehet így egy GYK kommentben megtanítani valakinek. a mostani munkahelyed valamit már tud erről, hiszen képesek téged és másokat is munkával ellátni és a munkátokért kapott pénzből titeket eltartani, a megélhetéseteket biztosítani. nem tudom, hogy technikát is adnak-e a munkához, de intézik az adminisztrációkat, marketinget, számlázást, pénzbehajtást, marketinget, ügyfél szerzést. nekik nyilván meg van hozzá az üzleti tapasztalatuk, szaktudásuk, kapcsolati tőkéjük, hogy megtalálják azokat a cégeket, akiknek szükségük van képekre, akik tudnak és hajlandóak is fizetni érte és azt is el tudják érni náluk, hogy meg is tegyék. márpedig ma ez a legnehezebb.
ha te kilépsz tőlük és magad akarod csinálni, akkor rád marad mindaz, amihez ők értenek és amit most helyetted csinálnak (vélhetően többen és a tiédnél ezen a téren jóval nagyobb tapasztalattal) és ez általában jóval több munka, mint amit egy ember könnyen el tud végezni. arról nem is beszélve, hogy sok esetben a cégek (és a döntéshozóik) szívesebben üzletelnek már ismert, befutott cégekkel, mint ismeretlen, pályakezdő magánzókkal. főleg, ha nem csak spórolni akarnak, hanem minőséget és garanciákat arra, hogy amit megrendelnek az el lesz végezve, megfelelő színvonalú lesz, stb.
abban igaza van #1-esnek is, hogy ma "mindenki ért" a fotózáshoz, mert valamilyen szinten mindenki műveli már, akinek van kamera a telefonján, laptopján vagy a mosógépében. nagyon sokan abból, hogy már ők is tudnak a mobiljukkal is "egészen jó" képeket csinálni szakértőnek érzik magukat, vagy mégrosszabb, hogy nem is becsülik, hogy valaki tényleg ért hozzá, mert ők is tudnak "majdnem olyat".
egyrészt nagyon sokan próbálnak megélni is fotózásból, akár van elég tudásuk, akár nincs és így a megrendelőknek nagyon nehéz dolga is van felmérni, hogy mit is érdemes választaniuk.
másrészt viszont sok esetben olyanok hoznak döntéseket is róla, hogy melyik fotóst bízzák meg, akik maguk sem feltétlenül tudnak különbséget tenni jó és rossz fotó között, ezért sokan csak az árat nézik, nem a minőséget.
harmadrészt meg mivel sok fotós nem ért az üzlethez és az anyagiakhoz akár ebből akarnának megélni, akár nincsenek is rákényszerítve, vannak akik akár áron alul is nyújtanak jó minőséget, ami szintén nehezíti, hogy komolyabb árat kérhess érte - hacsak meg nem tudod győzni a megrendelőidet arról, hogy megéri nekik megfizetni az árát annak, amit kapnak. vagy hogy megtaláld azokat a megrendelőket, akiket kevésbé kell győzködni, mert maguktól is hajlandóbbak erre másoknál.
a legtöbb fotós (és sok más vállalkozás is) általában ott szokta elrontani, hogy más piaci szereplőknek aláigérve próbálnak betörni a piacra és gerjesztik vele az árversenyt, mert nincs jobb ötletük ennél.
csakhogy akik egyszer azért választottak téged, mert olcsóbb voltál másoknál, azok később sem fognak többet fizetni a munkádért, mert eleve nem téged és a munkádat választották, hanem az áradat és ha az árad változni fog, akkor ugyanúgy lecserélnek majd téged is, mint amikor téged választva mást lecseréltek az alacsonyabb ár maitt.
ahogy #7-es is írta, érdemesebb valamiben különlegesnek, egyedinek, jellegzetesnek lenned és megtalálnod azt a szegmenst, ahol ezt a különlegességet értékelik, megbecsülik és megfizetni is hajlandóak. ebben a marketing is sokat számít, de önmagában kevés és önmagában nem csak a marketingen múlik, hanem az árazáson, üzleti modellen, minden egyéb üzleti döntéseden.
Marketinget kell megtanulni, specializálódni kell. Egyébként voltak már itt ilyen kérdések, keress rá.
Pl. virtuális túra készítés, ezt szerintem még nem sokan csinálják normális áron. Persze ehhez kell speciális kamera. Az a lényeg, hogy pl. hoteleknek, éttermeknek, ingatlanhirdetőknek hirdeted magad, kimész a helyszínre és minden egyes helyiségbe beteszed a fényképezőt, és csinálsz egy körpanorámaképet, utána ezeket a panorámaképeket összekötöd egy szoftverrel, hogy be lehessen járni a helyszínt, mint egy számítógépes játékban (3 dimenziós virtuális túra).
Aki el akarja adni pl. az ingatlanját, az sokkal könnyebben tudja így eladni, ha az érdeklődők be tudják járni anélkül, hogy el kéne menniük személyesen megtekinteni. Egyre több hotel, magánszállás is rendel ilyet. Több tízezer potenciális vevő van.
Itt egy példa, hogyan néz ki: [link]
De ez csak egy példa volt, az a lényeg, hogy specializálódj valamiben. Gondolj bele, ha te mint vevő virtuális túrát akarsz készíteni, akkor melyik fotóst fogad megbízni? Azt, aki már csinált 200 ilyet az előző 3 évben, vagy aki még sosem csinált ilyet vagy csak elvétve néhányat? Na erről szól a pozicionálás, hogy egy valamiben ha jó vagy, akkor a többi generalistát megelőzöd a piacon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!