Shutterstock.com valakinek fizetett és megkapta kell nezettség ahoz hogy meg kap?
A Shutterstock a világ egyik legnagyobb stockfotó-ügynöksége. Alapvetően nem tizenévesek szárnypróbálgatására van kitalálva, hanem amatőr és profi fotósok, grafikusok, videósok árulják itt a munkáikat webdizájnereknek, marketingeseknek, újságok szerkesztőségeinek, hírügynökségeknek, stb., stb.
Mivel a világ egyik vezető cégéről van szó, nem szarral gurigáznak, ha jár a pénz neked, akkor megkapod. Cserébe elvárják tőled is, hogy korrekt legyél: személyivel vagy útlevéllel igazold a személyazonosságodat (illetve az életkorodat, hiszen 18 év alatt nem árulhatod náluk a munkáidat), kizárólag saját munkát tölts fel (büntethető vagy, ha nem saját szelemi termékedet próbálod sajátként eladni), és még sorolhatnám.
Ez nem olyan mint a youtube, hogy az oldalon szereplő hirdetések megtekintése után kapsz pénzt: itt konkrétan a saját munkáidat árulod. Ebből következik, hogy a bevétel annak függvénye, hogy mennyire piacképes az a termék, amit el akarsz adni: ha szar minőségben, érdektlen témát próbálsz árulni, soha egy centet nem látsz belőle. Ellenben ha van tehetséged, van kreativitásod (például nem itt kell majd megkérdeznekd, mit fotózz), és magas színvonalon dolgozol, akkor akár meg is lehet élni belőle.
Arra azonban készülj fel, ohgy ez nem egy segélyszervezet vagy lelkisegély-szolgálat. Ha alacsony a munkád szinvonala, vagy nincs kereskedelmi értéke (nem eladható), gondolkodás nélkül visszadobják.
A bevétel mértéke csak rajtad múlik: van aki havi 1-2 dollárt sem tud összeszedni, és van aki többezret.
Ha gondolod, mutasd meg mit tudsz, megsaccolom, mire számíthatsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!