Azok az emberek akik egy normál vállalkozást vezetnek azok a papír munkákon kívül, kétkezi munkát is szoktak csinálni?
Egy vállalkozást nem papírmunkából áll csak vezetni. Tárgyalásokra kell járni, csip-csup dolgokért kell rohangálni sokszor.
Az idő 60-70%-t ez teszi ki. A többinél pedig pedig terveket ellenőrizni, bevételeket összehasonlítani.
De a villanyszerelőnél ismerek olyat akinek 4-5 fős brigádja van, és ő is dolgozik. Plusz eljár tárgyalásokra, és terveket, árajánlatok csinál.
nem volt annyi papir munka,hogy csak azzal foglakozzak.
a másik válalkozó akivel közösen dolgoztam,ő sem csak firkált...2kezi munkát mondjuk végzett de nem hagyományos értelemben:tervezés-rajzolás,néha pakolás.
Épp ma kérdeztem meg egy építésvezetőt (kivitelezőt), hogy mit keres a vállán az a cementes zsák? :D
Merthogy beállt Ő is hordania zsákokat.
De láttam már igazán "puccos", sok pénzzel rendelkező hotel tulajdonost is, akit otthagyott az építésvezetője (meg is érdemelte, olyan volt) és muszáj volt beállnia távolságokat mérni, mert haladnia kellett az építkezésnek, hozták az ajtókat, kádakat, stb. El is vágta a kezét a fém mérőszalaggal, mert nyilván nem volt hozzászokva, hogy azt behúzáskor elengedjük...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!