Ahhoz, hogy saját lakóparkom lehessen, étteremmel, mit kell tennem?
Először is feleségül kellene venned engem... :D
Ha jól értem egyébként, tovább is akarsz tanulni, sztem az építőmérnök/építész erre a legjobb. Mert ha magadtól szeretnéd csinálni,és nincsen szakmai hozzáértésed sem még,akkor a mérnököt is meg kell venned...Ezen kívül a telket pedig bármikor,akár most is megveheted,addig is míg kitanulod a szakmát,befektetésnek jó lesz.
üdv.
Hogyhogy kihez kell menned? Te ennyire gyerek vagy még?
Nem ennyire gyerek vagyok, hanem nem értek ehhez, egyenlőre, de szeretnék érteni, hogy aztán megvalósíthassam. Még sosem foglalkoztam ezzel, hogyan is tudhatnék róla bármit, ezek a dolgok eddig csak az álmaimban szerepeltek, most szeretnék elkezdeni értük csinálni valamit. Nem tudom hány éves vagy, de merem feltételezni, hogy magadtól, minden hozzáértés nélkül, Te sem tudtad volna az én helyemben, ha igen, akkor műveletlen vagyok, majd változtatok. Mindenkinek köszönöm a választ, azt hiszem mindegyikből tanulhatok valamit, mindenkit felpontoztam.
Sims 3-as. Te vagy az első olyan, aki ugyan élcelődni próbált velem, vagy akár élcelődött is, de megnevetettet. Ritka, hogy hangosan nevetek gép előtt, ma nagyon rossz napom volt, és ez a nevetés jól esett így a végére. Ment a pont.
Papa, nem vagy egy könnyű eset. Pedig a kérdésedben a lehető legjobban mondtad, a pénz és a kapcsolatok elengedhetetlenek az ilyesmihez.
A tanulmányokat tekintve bármilyen gazdasági vagy építészmérnöki végzettség megteszi. Azonban ez nem azért szükséges, mert majd te tervezed meg a lakóparkot (mint ahogyan valami nagyokos mondta előttem), ugyanis a projektet/beruházást vezető személyként a te feladatod egészen más.
Először is pontos elképzelésekkel kell előállnod: hova, mekkora, milyen lakóparkot képzelsz el, milyen költségek mellett lehetne ezt megvalósítani, mikorra épülne fel, milyen költségek mellett lehetne üzemeltetni, mennyi idő alatt térül meg a beruházás, mekkora hozamra lehet számítani, jövőben várható gazdasági és építőipari trendek amelyek befolyásolhatják a beruházás jövedelmezőségét (érzékenységvizsgálat), hogy csak egy néhányat említsek az alaposan körbejárandó és megválaszolandó kérdések közül.
Ezt követően meg kell oldanod a finanszírozást. Történhet banki hitelből (ez ilyenkor teljesen máshogy néz ki mint amikor a proli felveszi nyaralgatásra, utána meg sír ha kidobják a putrijából, ugyanis ez esetben te jövedelmet termelő tevékenységre fordítanád a pénzt), társak (pénzügyi befektetők) bevonásával, stb. Gondolom azt mondani sem kell, hogy ha az előzőekben említett kérdésekre nem tudsz pontos és kielégítő választ adni, akkor a finanszírozás megszervezésekor nagy bajban leszel.
Utána pedig a gyakorlatban is meg kell valósítanod az elképzeléseket. Megvásárolni a kiszemelt telket, beszerezni az engedélyeket, leszerződni vállalkozókkal, ellenőrizni a munkák előrehaladását és minőségét, átvenni az elkészült épületegyüttest, közben megszervezni a lakások értékesítését/bérbeadását, beszerezni az étteremhez szükséges engedélyeket, felvenni a szükséges személyzetet, megfelelő marketingtevékenységet folytatni, intézni a könyvelést, adózást, stb.
Arról azonban ne is álmodj, hogy majd jól elvégzed a Menőképző Egyetem Hogyan legyünk lakópark tulajdonos szakát, és akkor úgy 23 évesen majd nekiesel egy ilyen méretű projektnek.
Éppen azért kellene gazdasági vagy mérnöki végzettséget szerezned, hogy egyáltalán a közelébe kerülhess egy ilyen beruházásnak, először természetesen alkalmazottként. Így testközelből megtapasztalhatod a folyamatokat, féllegális praktikákat, megszerezheted a szükséges kapcsolatokat.
utolsó:
Ugyan már, csak egy gyerek, had álmodozzon.
Hiába nem érdekelnek egy lakóparkhoz tőke kell.
Sima fizuból több 10-en vagy inkább száz millás házat, étteremmel nem fogsz építeni. Legfeljebb ha az épitőiparban vannak kapcsolataid, de akkor sem lenne a tiéd teljesen.
"Azért mondtam, hogy ez a két fajta válasz nem érdekel, mert tegyük föl, hogy rengeteg pénzem van, annyi amennyi bármire, tényleg bármire elég, mégsem tudom, hogyan lehetne lakóparkom, mert nem tudom kihez kell mennem."
Építési vállalkozásról még nem hallottál....? Egy milliárd van belőlük. Egyiket felkeresed és felépítik neked amit akarsz ha van pénzed. Ennyi.
De ha ennyire nem megy semmi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!