Jó ötlet lenne szerintetek?
Adott egy falu, ahol nagyjából 2000-2500 fő él.
Egy időspár (70+) üzemeltet jelenleg még mindig egy kocsmát, azonban eladóvá vált és a tulaj szólt nekünk, hogyha szeretnénk folytatni, akkor előttünk van a lehetőség és segít mindenben, amiben tud.
Jelenleg egy büfé helységet bérlünk, ami sajnos csak szezonális.
Igazából az elképzelésünk az lenne, hogy ugyanúgy maradna a kocsma + büfés ételek. ( pl. Hamburger, Hot-dog).
A faluban egyébként egy kocsma működik még ezen kívül, azonban ők is idősebbek, illetve nem mindig van már nyitva.
Sok fiatal van a faluban, de semmilyen lehetőség nincs.
Olyanra gondolok, mint például: beülni valahova egy üdítőre, esetleg beszélgetni, enni egy hamburgert vagy akár csak inni egy felest.
Keretünk van nyilván a megvásárlására és a további üzemeltetésre is.
Egyébként ez a falu a Tisza-tó szomszédságában van közvetlen, szóval általában nyáron több ember van a faluban.
Van jó néhány törzsvendégünk a büféből is, illetve a helyiekkel is eléggé jól kijövünk.
Szerintetek érdemes manapság belefektetni ilyen dologba?
Ez igaz!
Igazából a félelmem annyi, hogy mi van, ha mégsem jó az ötlet, de igazából a kudarctól félek leginkább.
#2: Ha csak ennyi, akkor a büfét is el kell adni és beállni sorra a legközelebbi gyárban aztán nincs kockázat.
Ha neked ajnálották fel a kocsmát, akkor talán a könyveket is meg tudjátok nézni és máris kiderül mekkora buli. De ahogy előttem írták, az utolsó zsákfaluba is kell kocsma, a fél ország alkesz. Valószínűleg nem lehet olyan rossz, ha kiöregednek belőle, nem pedig másba akarnak kezdeni
#1
Ha bírod az alkeszokat, akkor tiéd a terep!
Az ilyen öregek által üzemeltetett falusi kocsmákban a helyi alkeszek felírásra isznak, tehát folyamatosan görgetik maguk előtt a tartozásokat.
Nyugdíjkor, segélykor kifizetnek valamennyit, de általában 8-10 ember folyamatosan tartozik.
Ha úgy érzed, hogy neked ez az utad, akkor csináld!
Én biztos nem költenék 15-20 milliót egy ilyen kocsmának a megvételére.
És ez még csak a tartozások. A részegekkel tudni kell bánni.
Folyamatosak lesznek nálad a balhék, amikről jelenleg nem tudsz, mivel nem kocsmáros, hanem büfés vagy, ahová józanul járnak ezek az emberek.
Továbbá az alkalmazott kérdése. Az idős házaspár mindig otthon volt, simán tudták vinni a kocsmájukat alkalmazott nélkül is, erre nem kellett költeniük.
Ha neked fel kell venni egy alkalmazottat, ne adj isten kettőt, betanítani őket, kezelni a nyűgjeiket, fizetni a bérüket, a tb-t, az neked minden alkalmazottad után kb. 4 millió éves költséget jelent.
Ennyivel lesz soványabb a kasszád!
Számomra az a legfőbb kérdés, hogy van-e fizetőképes kereslet a környéken arra, hogy az emberek beüljenek meginni egy sört és megenni egy hamburgert?
Sajnos több helyen olvastam, hogy faluban sok helyen nem tudják kitermelni a megélhetéshez, gyarapodáshoz szükséges pénzt a vendéglátósok, mert szegények az emberek, nem költenek ilyesmire.
Gondolom abba bele se gondoltál, hogy ittas embereket kezelni is kell végig, záráskor kipaterolni, a rongálás és egyéb kár szintén elég gyakori, hányás, félre szarás/fosás, hugyozás és miegymás, a veszekedések, hogy takarodjon ki cigivel a kijelölt helyre stb.
Hidd el, van ott több dolog is, mint negatívum.
Meggazdagodni nem fogsz belőle, stagnáló kereseted lenne talán az épphogy megélhetésre. Meg ki tudja milyen rejtett dolgok vannak ott.
Megsúgom, a fiatalok zöme nem egy csendes párfős vendégségbe akarnak csatlakozni. Főleg,hogy a falu egy élő kamerarendszer. Franc akarja, hogy mindenki mindent mondjon, pletykáljon, hazudjon róla vagy beköpjék, mert ivott alkoholt stb.
Nem a falu öregasszonyának akarnak udvarolni, hanem olyan terepen mozogni, ahol van lehetőség.
Ők nem akarnak megrekedni, mint te, aki egy adott sablon stagnáló kocsmát akar átvenni, ahol nincsen nagyon előrébb/feljebb lépési lehetőség.
Látszik semmit nem tudsz sem a régi,sem a mostani fiatalságról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!