A vállalkozók hogy bírják a ruppótlan, alkudozó ügyfeleket?
Autószerelő vagyok, és azt az álmot dédelgettem, hogy majd kinövöm magam, és saját mühelyt nyitok. Másodállásban picit bele is kóstoltam ebbe, úgy, hogy munkaidő után még itthon is vállaltam pár melót "feketén". Az árakat nagyon alacsonyra lőttem be, ugyanannyit kerestem vele, mint a munkahelyemen, vagyis 2500ft/óra. Például a múlthéten cseréltem vezérlést egy G Astrán, az nagyjából 3 óra munka volt, az ügyfél hozta cserealkatrészeket, és 7500 forintot kértem érte. Ez nevetségesen alacsony ár, senki nem dolgozik ennyiért - és még így is alkudoznak az emberek.
Egyetlen hétig tartott a maszek pályafutásom, ezalatt 4 ügyfelem volt, és ebből 2 alkudozott. Emiatt is döntöttem úgy, hogy abbahagyom, és leteszek a saját mühelyről, mert alkalmatlan vagyok arra, hogy emberekkel dolgozzak, nem szeretek alkudozni, vitatkozni. Maradok inkább alkalmazott, vagy kitalálok valami mást.
Egyfelől igazad van, borzalmasan tudnak alkudozni az emberek. Másfelől viszont borzalmas, hogy te mennyire nem vagy képben gazdasági fogalmakkal és hidd el, sokkal jobban jártál vele, hogy már itt elakadtál, így a gazdasági hibáid még nem kezdtek el sokkal jobban fájni a családi kasszának, mint ezek a kommunikációs nehézségek.
Most megtanultad az első leckét a vállalkozásról. Sokan hiszik, hogy "majd vállalkozóként a magam ura leszek", aztán hozzád hasonló pofáraesések ébresztik rá őket, hogy vállalkozóként pont hogy nem a magad ura leszel, hanem még sokkal több ügyfélnek a csicskája, akikkel mind egyesével kell küzdened a korábbi egyetlen főnök helyett. Na meg hogy vállalkozóként nem elég csak a saját munkádat elvégezni, mert ha te vagy az egész cégben egyedül, akkor a cégben mindenki más munkáját is neked kell egyedül elvégezni. Úgyhogy a saját munkád után lehetsz a magad ura és csinálhatod mindenki más munkáját is, hogy az is el legyen végezve, mert a te vállalkozásodban pont ugyanúgy lesz könyvelés, pénzügy, marketing, adminisztráció, meg minden más egyéb feladat, mint annál a cégnél, ahol eddig dolgoztál. Csak itt a saját munkád mellett a saját szabadidődben csinálhatod ezeket.
A kérdésedben még épp csak említést tettél a második lecke alapjáról, szóval úgy fest, hogy annak a tanulságát még le se vontad:
Ha annyiért dolgozol a megrendelőknek, mint amennyiért a munkahelyednek, abból a saját vállalkozásodat nem tudod fenntartani. Mert az a munkahelyeden csak a te munkabéred, a saját cégedben viszont te beérted volna teljes bevételként vele. A munkahelyed pont azért kér jóval többet a megrendelőktől a munkád eredményéért, mint amennyit neked odaad belőle, mert abból, amit nem te kapsz, ők fenntartják az egész céget, hogy legyen hol dolgoznod, behozzák az ügyfeleket, kezelik az alkudozásaikat, intézik a számlázást, könyvelést, adókat, mindent, hogy neked csak dolgoznod kelljen. Abból vesznek neked szerszámokat, javítják, ami elromlik, fizetik a fűtést, világítást, mindent.
Te viszont csak a munkabéred akarnád elkérni az ügyfelektől, amiből csak neked kéne megélni. Viszont a szerszámokat, műhelyet, fűtést, adminsztrációkat, adókat, minden mást neked is ugyanúgy ki kéne termelned, ha gondolnál erre. Ezeket így a saját fizetésedből akarnád levonni? Mennyi maradna akkor neked belőle? Tényleg nagyon sokkal többet akarsz dolgozni a saját cégedben jóval kevesebb pénzért, mint amennyit alkalmazottként kerestél?
Ha még a DURVÁN veszteséges áraidat se tudod képviselni az ügyfelek felé, akkor vajon ennél magasabb munkadíjat hogyan tudnál elfogadtatni velük, amiből még fenntartható is lenne gazdaságilag a céged?
Tényleg nem neked való a vállalkozás! Legalábbis a jelenlegi tudásszinteddel biztosan nem. Tanulj! Ne csak autó szerelésről, hanem a gazdaság működéséről is!
Érdemes lenne olvasgatnod néhány gazdasági témájú könyvet, hogy megértsd, hogyan is működnek a pénzügyek és miért nem járható út ez, ahogyan te csinálni képzelted. Ismerd meg, hogyan kell a költségekkel számolni, hogy tudod kiszámolni, hogy mennyi az a munkadíj, amiből tényleg képes vagy magadat is, meg a vállalkozásodat is fenntartani. Aztán kezdd el vizsgálgatni, hogy azt a munkadíjat hogyan tudnád elfogadtatni az ügyfelekkel, hogy oda is adják neked. Ez a része meg főleg üzletkötési, kommunikációs és marketing ismereteket igényel. De pénzügyi tudás és tudatosság nélkül fabatkát sem ér a marketinged, mert akkor csak addig jutsz, hogy majd olcsó lesz és akkor sokan viszik. De ha olcsóbban adod, mint amennyibe neked kerül, akkor csak a veszteségeidet növelik, ha sokan viszik, amit kínálsz...
"Max egy közös vállalkozás jöhet majd szóba, ahol én csak szerelek, és nem nekem kell az idióta ügyfelekkel foglalkoznom."
Tehát a mostani munkahelyed mellett valakivel csinálnál egy másikat, hogy ott lehess alkalmazott a saját munkahelyed helyett? Ez mégis mire volna jó?
Ha saját céget csinálsz, akkor abba egy rakás tőkét be kell tenned. Viszont a fenti történetedből világosan látszik, hogy nem csak az ügyfél kommunikáció nem megy neked, hanem a gazdasági tervezés sem. Viszont ha így vágsz bele egy cégbe valaki mással, akkor honnan fogod tudni, hogy ő nálad jobban vezeti-e a céget, amiben te csak alkalmazott szeretnél lenni, tehát neki kéne jól vezetnie.
Meg minek tennéd bele a saját pénzed egy valaki mással közös vállalkozásba azért, hogy aztán te csak alkalmazott legyél benne? Hiszen az üzleti dolgokban nem akarsz részt venni. De akkor minek a saját cég? Miért nem maradsz inkább alkalmazott?
Ha nem tetszik a munkahely, akkor válts munkahelyet. Viszont ha te nem akarod az üzleti dolgait csinálni a cégednek, csak szerelő akarsz maradni, akkor ne csinálj egy új munkahelyet, amihez keresned kell magad fölé egy főnököt. Csak munkahelyet keress.
Pont ezért ne kúrja fel az agyad már nap elején. Kérd meg alaposan az árát a munkádnak és csak annak dolgozz, akinek megéri. A csórójóskákkal meg ne bajlódj! Számold ki, hogy mi az az összeg, ami alatt nem érdemes még gondolkodni sem rajta, hogy megmozdulj és annyiért keress ügyfeleket. Sokkal nyugodtabb lesz az életed.
Ahogy egyik kollégám szokta mondani: a legjobb ajánlatok mindig akkor jönnek, amikor egy szabadnapon már kiakasztotta a kertbe a hintaágyat és kinyitotta a sörösüveget, de még nem kortyolt bele. Ilyenkor mindig olyan árat mond, amit elrettentőnek szán, hogy ne kelljen elindulni dolgoznia - erre nem elfogadják és mehet dolgozni???
Az árakciót hagyd meg a Tesco és társainak. Ne az alacsony árakkal akard behúzni az új ügyfeleket, mert úgy csak az olcsójánosok jönnek majd, akik folyton alkudoznak, reklamálnak, problémáznak.
Van munkád, amiből megélsz, a mellékes saját üzletedet olyanokból építse fel a szabadidődben, akik értékelik annyira a tudásodat és idődet, hogy meg is akarják fizetni azt, hogy nem munkaidőben foglalkozol velük. Csak így éri meg. Ha ilyen ügyfelekből össze tudsz annyit szedni, hogy már megéri mellékes helyett főállásban csinálnod, akkor válts. Addig meg csináld mellékesként, de csak annak, aki megfizeti.
Ha rendes muhelyet nyitsz akkor sokkal komolyabban vesznek majd az ugyfelek mint ugy hogy tudjak hogy csak maszekolgatsz hetvegen. Igy probaljak kihasznalni a helyzeted.
Nem mindenki tudja vagy akarja megfizetni azt amit a munkad er. Gondolod hogy a tobbi szerelo olyan arakon dolgozik ami mindenkinek jo? Biztos nekik is vannak olyan ugyfeleik akik huzzak a szajukat az arajlatra es olyanok is akik fel vannak haborodva es hobologve mennek ki hogy ez milyen sokba kerul. De olyanok is vannak akik szo nelkul kifizetik, akkor is ha tudjak hogy nem keves mert cserebe egy becsuletes szerelovel van dolguk. Nem lesz mindenki az ugyfeled mert nem mindenki tudja megengedni maganak az auto javittatasat, hiaba tudta megvenni az autot.
Ha masok szabjak meg az araidat akkor tuti hogy csodbe mesz.
En festessel foglalkozok es a kozeljovoben vallalkozast fogok inditani. Maszekoltam en is es voltak olyanok akik az olcso arajanlatomra is azt mondtak hogy sok. Viszont en szakemberkent jobban tudom hogy mi mennyit er mint egy olyan aki 5 evente 1szer hiv festot.
Azt tanacsolom hogy folytasd a maszekot mert az autoszereles olyan hogy sok visszatero ugyfelet tudsz szerezni ha jol dolgozol mert egy autot nem 5 evente 1szer kell szervizelni, igy lesz olyan aki evente tobbszor viszi hozzad az autojat, foleg ha tobb autoja is van a csaladban. Ha kialakul egy ugyfelkor akkor konnyebb vallalkozast inditani. Lesznek akik lemorzsolodnak ha hivatalosan csinalsz mindent es az adoterhek miatt arat emelsz de lesznek akik maradnak mert elegedettek a munkaddal es biznak benned.
Fontoss hogy hirdess. A helyi ujsagba tegyel fel kepes hirdetest ha megvan a muhely. Helyi Facebook csoportokban is tudsz hirdetni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!