Szeretnék egy olyan helyet létrehozni, ahol a hatóság együttműködik velem, azokat az állatok, akiket bántanak, "lefoglalom", meggyógyitom, és örökbeadom, és eljárást kezdeményezni a vétkessel szemben. Ehhez mire van szükségem, kihez fordulhatok?
Szerintem kérdezz meg valamelyik menhelyet ök hogy csinálják, kell egy biztos hely ahol leszenk az állatok, kell rá engedély hogy tarthasd öket , és ezt a menhelyesek tudják neked legjobban elmondani hogy miképp lehetséges. Nekem van ismerösöm aki menhelyen dolgozik, ha gondolod rákérdezek, de ez csak hétfön lehetséges.
És örülök hogy vannak még ilyen emberek akik ilyeneken gondolkoznak !
köszönöm a válaszokat! de nem konkrétan menhelyet szeretnék létesíteni, de a hely szűke miatt le kellett korlátoznom a mondani valóm.
a leényeg az, hogy a rendőrséggel együtt működve szeretnék egy nagy helyet, ahol szakértőkkel, laboratóriummal, meg minden ehhez szükséges dologgal rendelkeznék, és mint mondtam, a sérült, beteg, vagy csak rosszul tartott, megsérült állatkákat befognánk, meggyógyítanánk, majd örökbe adnánk olyan embereknek, akik szeretik majd,és akiknél jó helye lesz. én azon gondolkoztam, hogy lehetne-e erre az EU-tól támogatást kérni, avagy pályázni ilyen dolgokra???
még egyszer köszönöm a válaszokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!