Diplomás vagyok, de nem tudtam/akartam elhelyezkedni abszakmámba. Targoncás vagyok,250, 000 nettót keresek és 28 évesen a szüleimmel élek. Szerintetek kudarc az életem?

Szerintem nem kudarc az életed. Ha jól keresel és nagyjából szereted a munkádat, akkor le kell szarni, hogy a szakmádban vagy-e vagy sem. 28 évesen meg a szüleiddel élsz, na bumm. Majd különköltözöl pár év múlva. Sokkal jobb ez, mint pl. az, hogy én ugyan egyedül élek, a szüleim házában, de úgy, hogy ők már nem élnek... Lassan 35 éves leszek, de annyira szeretnék ismét a szüleimmel lakni, de már esélyem sem lesz rá többet. Erre mindenképpen gondolj, és gondolnia kéne mindenkinek aki ezen aggódik, hogy a szüleivel lakik X évesen, hogy ők sem élnek örökké.

Apum halála után én még 2-2.5 évig az örökölt pénzemből éltem, meló semmi. /Ezt az időszakot máshogy csinálnám, ha visszatekerhetném az időt, de akkor már inkább a halála előtte tekerném vissza és sokkal többet foglalkoznék vele, mint akkoriban tettem./

Utána kénytelen voltam elhelyezkedni, lassan 4 éve vagyok ott, de a mostani 180 ezres fizetésemet már nem tartom elegendőnek, leginkább azért, mert megélni ugyan meg tudok, de félretenni havonta nem igazán. Elvégeztem pár hónapja a targonca tanfolyamot, és ebbe az irányba szeretnék elindulni én is, szeretném a 200-250 ezres keresetet megcélozni targoncásként. Szóval a Te helyzeted emiatt is irigylésreméltó, mert egy elég jó munkakörben keresel jóval többet. :) Nekem is ez a célom, hogy konkrétan ezzel foglalkozzak.

Írtam egy PM-et is neked.

/Egyébként nekem villanyszerelő a szakmám, de kb. sz@rok rá, hogy nem ebben dolgozok. Nem is nagyon érdekelt sohase. :)/

Diplomás vagyok, tanárként nettó 134 ezret keresek. Albérletben lakom három idegennel és így is majdnem az éhenhalás szélén vagyok minden fizetés előtt. Ez a kudarc.

24/L