Tegyük fel, hogy ez az utolsó napod a munkahelyeden. Beszólsz az utálatos munkatársaidnak, főnökeidnek?
Nem. Ha netán úgy hozná a sors, hogy összekerülök velük akár rövidebb, akár hosszabb távra, jobb ha békesség van.
Persze attól is függ, hogy miért viselkednek ahogy, miért alakult ki ez a viszony.
Nem, ki ne találd, h jót akarsz magadnak!
A következő munkáltatód kérhet referenciat az előző helyedrol és ha azt hallja, h veled nem jó együtt dolgozni az tuti bukta.
Hagyni kell az ilyet. Lehet, h most jól esne, de nem éri meg.
Sőt ha interjún is kérdezik, h mi volt, csak szépeket szabad mondani.
Nem szólok be, tekintettel arra, hogy hosszú évek alatt megtanultam olyan tökélyre fejleszteni a kommunikációnat, hogy már a munkaviszonyom alatt "szép finoman" tudatom a főnökömmel, hogy nem értek egyet bizonyos dolgokkal. Volt, amit csak 2 héttel később mondtam el, mikor már lehiggadt, de olyan is volt, hogy közöltem vele: ezt az utasítást csak akkor hajtom végre, ha írásba adja (balesetveszélyes volt)
NEM ADTA, letett róla, nem vállalta a felelősséget :D
Még szép, hogy mondom! KI kell adni különben megbetegít :)
De azért érdemes megnézni az illetők kapcsolatait nehogy rosszul süljön el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!