Mikortól vehető utánam igénybe BÉRTÁMOGATÁS? Ahány ügyintézőt kérdeztem, annyi féle választ kaptam.
Életemben először kellett Munkaügyi központba regisztráltatnom magam álláskeresőként.
A regisztráció 2019.05.06-án történt meg.
-Az első ügyintéző, aki a regisztrációt intézte, azt mondta, már azonnal bele is írhatom az önéletrajzomba, hogy bértámogatás vehető igénybe utánam, ha foglalkoztat a munkavállaló.
-Ezt egy másik ügyintéző is megerősítette, akivel az aktuális állásajnlatokat néztük át.
-Tegnap volt egy "kötelező" megjelenésem egy úgynevezett Csoportos Tájékoztatón, ahol azt mondták, 6 hónap után jár utánunk a bértámogatás(én eddig úgy tudtam, 6 hónap+1 nap után kifejezetten a 100%-os bértám jár.).
-Ma szintén volt egy kötelező megjelenés, most már egyéni tanácsadás, ahol az ügyintéző azt mondta, hogy csak 3 hónap után vehető igénybe - foglalkoztatásom esetén-utánam bértámogatás.
Tudja esetleg valaki, hogy akkor most melyik a valós információ?
Internetet már átböngésztem, ott sem találtam konkrét választ a kérdésemre.
A válaszokat előre is köszönöm!
32 éves "először regisztrált álláskereső"
javítás:
*ha foglalkoztat a MUNKÁLTATÓ*
Ha egyéb módon vagy hátrányos helyzetű, akkor másnaptól is akár.
Ha alapból nem vagy az, akkor 6 hónap után számítasz annak.
Emellett a Ginopos pályázatok befogadása havonta 1 vagy 2 alkalommal történik de vannak időszakok, amikor pl. nem lehet beadni pályázatot, pl. év vége decemberi zárások, elszámolások, jelentések, akkor csak januártól lehet valaki támogatott, stb. , vagy épp megmondják, hogy mikortól lehet igényelni támogatást, mert akkora lesz újból forrás ezekre a támogatásokra.
Egyébként nyugodtan írd bele, a munkáltatónak úgyis az lesz az első lépése, hogy leinformálja, mikortól kaphat rád támogatást és mennyit ( ezt személyre szabottan meg mondják neki ilyenkor ) , addig meg max egyszerűsítettbe foglalkoztat és így megmarad az álláskeresési járadékod is ha van, meg fel tud mérni, hogy mennyire lennél alkalmas neki.
Nekem eddig eszembe se jutott, hogy beírjam az önéletrajzomba, hogy tartós munkanélküli vagyok és bértámogatást igényelhető utánam. Ez pozitívum lenne?
Több, mint fél éve munkanélküli vagyok, a munkaügyiben mióta lejárt az álláskeresésim, azóta mindig csak törölni szeretnének, azzal, hogy úgysem tudnak mit nyújtani, se munka, se tanfolyam.
Első válaszolónak köszönöm szépen a részletes tájékoztatást.
Második válaszoló: Írd bele! Veszíteni nem veszítesz vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!