Ezek az IT szakmák közül melyiket érné meg a leginkább megszerezni?
Tehát melyik milyen fizetéseket jelentene ill. egyáltalán, és talán ez még fontosabb, melyikre van a leginkább mostanában kereslet a munkaerő piacon, milyen lehetőségeim lennének velük?
Informatikai rendszerüzemeltető - magyarán, tudtommal rendszergazda :)
Szoftverfejlesztő
PLC programozó
Ja és mai még fontos, hogy nem felsőoktatásban, hanem önköltséges tanfolyami keretek között, OKJ-s képzéseken tanulnám ki őket (vagy esetleg úgy hogy mint 2. szakmaként az állam támogatásával, hogy ez az út járható lenne-e még nekem annak eldöntése még folyamatban van). Az informatikai rendszerüzemeltető-t a Minerva 90 Kft-nél tudnám, a másik kettőt pedig az Eltan Képző Kft-nél (volt Öveges Képző), ill. PLC-t elvileg az Oktáv-nál is. De úgy összességében ennyi és nem több ami tanfolyam várhatóan a közeljövőben elindul Kecskeméten informatika témakörben, ezért is akarom kihegyezni a kérdésemet direkt erre a három szakmára.
És mivel kecskeméti vagyok így első sorban nyilván az érdekelne hogy Kecskemét környékén mennyire tudnék velük elhelyezkedni, de adott esetben országosan is érdekelhet, mert azért persze ez ajánlattól is függ! Pl. Budapestre még biztos hogy felköltöznék ha olyan ajánlatot kapnék, simán, minden zokszó nélkül.
Jó mind a három, ha ügyes vagy.
Viszont OKJ keretében nem az igazi.
Az elegge biztos, hogy a rendszergazda van leghatul, es legelol az altanos szoftverfejleszto, de ez utobbi azert ekeg tag fogalom.
(Es igen, a nagyon nagyceges, enterprise szerveruzemelteto rendzsergazdak is kereshetnek mocskosul sokat, de atlagosan nezve nem ez a jellemzo.)
Én nem javaslom az OKJ-t, inkább egy programozó magánsulit, mint a Green Fox, Codecool vagy hasonló.
Az OKJ-k tananyaga évtizedekkel le van maradva és az oktatók minősége is több mint kétséges. Nagy szerencse kell egy jó kurzushoz.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat, ment is mindenkinek a zöld kéz :)
Ill. a #3nak külön is: néztem az iskolákat amiket ajánlottál, de bakker, azért több mint 1 milláért........... értem én hogy ezért itt majd biztosan kapok is vmit, tehát ezeknél tényleg jó színvonalú az oktatás, sőt mint olvastam, a codecool még egy ilyet is vállal: "Állás garancia. (Ha nem tudunk Neked állást kínálni a képzés végén, nem kell a képzés árát kifizetned.)", tehát nagyon biztosak a dolgukban - de akkor is, még mindig az van hogy 1.250.000+ÁFA.......
Szóval úgy döntöttem hogy bár nagyon kecsegtetőek amiket írnak, azért a tandíjaik miatt egyelőre parkolópályán maradnak. Tehát egyelőre megpróbálom az OKJ-t (mert az nekem lehet hogy 0 Ft-ból meglesz), és ha majd esetleg azt tapasztalom hogy azzal tényleg nem megyek semmire, akkor még mindig ott lesz mentőövnek a codecool (ha meg mégis megyek, akkor meg megspóroltam több mint másfél millió Ft-ot, szóval sztem ez a sorrend lesz a jó).
IT Magyarországon Budapesten van, a többit felejtsd le.
Lehet, hogy sokba kerülnek a jó pesti sulik, de megéri, 2-3 havi bruttó fizetésed a képzés díja.
Az OKJ-vel az a bajom, hogy:
Franc tudja, hogy értenek-e hozzá az oktatók.
Maga a tananyag elavult (ki a franc tanulna ma PHP-t?)
Egy egyetemi félév alatt szeretnének objektum orientlált programozást, adatbázisokat, tervezést és webet tanítani. Látókörnek lehet, hogy jó, de ha végzel, nem lesz használható tudásod, amivel felvesznek.
A Codecool azért tud állásgaranciát adni, mert céges partnerek megrendelésére állítják össze a tananyagot és nekik szállítják le az embereket. Szerettünk volna kísérletként codecoolos embert felvenni, de 2 évre előre le van foglalva az összes növendék. Tehát nem csak jók az oktatók, de figyelnek arra, hogy megtanuld azokat a "szakiparos" ismereteket, amikkel munkába tudsz állni egy ilyen gyorstalpaló után.
Értem, hogy ijesztő az a másfél milla, de gondold meg még egyszer. Legalább próbáld megszerezni az OKJ-s tananyagot és kérdezz körbe, hogy van-e ma még valami értelme azokat a dolgokat tanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!