Fizetési meghagyást mennyi ideig lehet kérni? Illetve az én esetemben az a megoldás?
Kicsit hosszú sztori, de próbálom röviden leírni, csak a lényeget.
2016-ban egy kft-nél kezdtem el dolgozni, automata töltés, szervizelés. Viszont úgy vettek fel, hogy vállalkozóit kellett kiváltanom (igen, jó hülye voltam hogy belementem), így havi szinten számlát állítottam ki, így kaptam a munkabért. Katás voltam, és vállalkozói keretszerződést kötöttem velük.
Pár hónap után megromlott a kapcsolatom velük, mindent rám kentek, ha valami nem volt jó és túl sokat is dolgoztam. A szerződésben 1 hónapos felmondási idő volt, miután beadtam, már szándékosan nem adtak megbízást, viszont az utolsó havi béremet sem kaptam meg.
230.000 forintról van szó. Próbáltam még frissiben megszerezni a bérem, ám jöttek a fenyegetőzések és a kitalált dolgok, miszerint örüljek, hogyha ők nem perelnek be engem, ugyanis én rengeteg kárt okoztam nekik, tönkretettem árut, gépeket, üzleti titkokat adtam ki(persze bizonyíték semmi nincs rá, meg természetesen nem igaz egyik állítás sem).
Szóval futottam pár kört, de csak egyre rosszabb lett a dolog velük kapcsolatban, még alá akartak íratni velem olyat is, hogy levonják az általam okozott károk értéket, és fizetnek nekem a 230-ból kb. 10-15.000-et...
Akkor nem léptem, bevallom őszintén, beiejedtem, mert utánuk szaglásztam, és ez a cég csak pénzmosás nekik szerintem, a nagyfőnöknek pedig több, jól menő vállalkozása van, még egy gyárnak is az igazgatója, viszont az automatás cég ügyvezetője nem ő. A lényeg hogy sikerült beszélnem olyannal aki jól ismeri a nagyfőnököt és mondta hogy ezeknek olyan ügyvédjeik vannak, hogy bármit elintéznek, én meg fiatal korom miatt be is ijedtem rendesen, így hagytam.
A keretszerződésben a felbontástól számítva 2 évig kötelezett engem titoktartás a cég ügyeivel kapcsolatban, ami tavaly októberben le is járt. Így már mernék lépni, persze, ha még lehet egyáltalán, ennyi idő után.
Még amit tudni kell az ügyről, hogy nagyon egyszerű lenne a dolgom azzal kapcsolatban, hogy bizonyítsam, hogy tartoznak nekem, ugyanis anno taktikáztak össze-vissza, és kaptam tőlük egy olyan levelet amiben elismerik pontosan mennyivel tartoznak nekem, és azt írják benne, hogy én nem keresem őket a pénzt átvenni, vegyem fel velük a kapcsolatot (persze ez is kamu, jártam hozzájuk egyfolytában a pénzemért, meg hívogattam őket, nem tudom ezzel mit akartak elérni).
Azt ugyan nem tudom, hogy meddig lehet fizetési meghagyást benyújtani, de egy dolog megütötte a szememet.
Azt írod:
"A lényeg hogy sikerült beszélnem olyannal aki jól ismeri a nagyfőnököt és mondta hogy ezeknek olyan ügyvédjeik vannak, hogy bármit elintéznek,"
Szerinted ez azóta változott... ? Nem hiszem... Eleve a fizetési meghagyás beadása sem 2 ft, most valamit variáltak is rajta, úgyhogy kb. 10 ezerbe biztos lenne - vagy több. Aztán ha ellentmondással élnek, akkor kezdődik a bírósági per - aminél, ha elveszted, még Te fizethetsz majd. Hááát, nem tudom.
Ha meg fogadsz egy ügyvédet, akkor lehet, a 230 ezernek a fele legalább elmegy az ügyvédre.
Azért járj utána, mielőtt belefogsz ebbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!