Munkahelyen, azonos pozícióban levő munkavállalók közötti bérkülönbséget, hogyan lehet kiegyenlíteni, felmondáson kívül?
Multinacionális cégről van szó, diplomás pozíciókról.
Az új embereket elég magas alapbérrel veszik fel, magasabbal, mint sokunké.
Az országban nincs még ilyen terület, tehát nem létezik olyan Magyarországon, akinek ebben tapasztalata van.
Az új embereket szakmailag megesszük reggelire, még a szakmailag legkevésbé jó kolléga is.
Kitudódott,hogy az új emberek bére magasabb, mint némelyik kollégáé.Itt érett, kulturált emberek dolgoznak, nem kezdik egyből ütni az asztalt,hogy most azonnal béremelést kérnek.
Viszont ebéd közben megemlítik,hogy rosszul esik nekik ez.
Nem az új embereket utáljuk, nem is akarunk nekik rosszat, csupán a cég menedzsmentet.Ugyanis, ez azt jelenti,hogy a tapasztaltabb munkavállaló nem érték.
Igazából csak akkor vagy erős alkupozicióban, ha felvetedet magad egy új helyre, kezedben a szerződés egy mostani fizetésednél magasabb összegről. Utána bemész főnöködhöz, hogy fizetésemelést szeretnél, különben felmondasz. Erre majd jót fog mosolyogni a főnököd, ekkor előveszed a szerződést. Utána pedig elmondod, hogy tudod, hogy új kollégák kevesebb tapasztalattal többet keresnek, ezért akarsz váltani csak, mert egyébként jól erzed itt magad.
Ha meg nagy arcod van, akkor készítesz egy külföldi legnagyobb konkurenciától kapott kamu ajánlatot, sokkal nagyobb fizuval, teszel rá egy bélyegzőt is (5 ezer forintért megcsináltatod). Bemész főnöködhöz, mondod, hogy fejvadászon keresztül megkerestek, nem is gondolkodtál a váltáson, téged sok szál köt az országhoz, de úgy érzed járna jelentős fizetésemelés.
1#
Nehéz új embert fogni , aki megfelel, mivel folyékony idegennyelvtudás feltétel, mindennapi munkavégzéshez kell.
Viszont, ha tapasztaltabb kollégák felmondanának, akkor úgy omlana össze az osztály, mint egy kártyavár.
A munkát ráterhelnék az új, tapasztalatlanabb kollégákra, akik el lennének veszve, meg nem tudnák 3 ember munkáját megcsinálni.
Egyszer dolgoztam egy cégnél, ott is volt feszkó a bérekből. A főnök habzó szájjal kiosztotta az egész csapatot, hogy a bér magánügy, aki pofázik róla repül.
Amúgy ha emberhiány van akkor muszáj felvenni valakit. Az új ember béréből fejleszthetné a tiétek, csak attól nem fogtok többet dolgozni, a munkát pedig meg kell csinálni. Új ember meg nem jön, ha nincs meg az az összeg amit szeretne.
Én se értem ezt honnan tudjátok egymásról?
Másrészt azért kissé magas lovon ültök, nagyon visszataszító ez a duma, hogy az újakat megesszük reggelire. Hidd el, senki sem pótolhatatlan. Betanulnak majd az újak is.
Nekem hogy esne? Kérnék fizetés emelést vagy keresnék mást ami többet fizet. Igazából örülnék ha többet kapnak, mert ezek szerint magasabb a szakmánk piaci ára. Értelmes ember ennek örül és nem annak, hogy jajj de jó, csak fele annyi az újak fizetése. :)
Bár tényleg nem értem honnan tudják egymás fizetését. Nálunk nem tudjuk egymásét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!