Mi lehet a háttere egy ennyire meghasonlott véleménynek (fizetés)?
Ugye mindezt Pesten látod? Az a baj, valamiért mindenki kötelességének érzi, hogy ha elköltözik, akkor egyedül béreljen egy teljes lakást/házat Pesten, és persze ott se akárhol, hanem lehetőség szerint a belvárosban. Ez az egyik. A másik meg, amit látok, az az, hogy megkapja a fizetését a nagytudású, és két nap alatt eltapsolja. Igen, mindkét esetre azt mondom, hogy az ilyennek nem szabadna szabad felhasználású fizetést adni, mert nem tud bánni vele, egyszerűen nem ismeri a pénz értékét.
Itt tennék hozzá még két dolgot. Egyrészt én diplomás vagyok, nagyon sok ismerősöm szintén diplomás, esetleg OKJ-s. Egyikőnk sem kap 180-at sem, mert nincs munka ezekkel a végzettségekkel (ami meg lenne, oda még gyorsan beültetik a sógor haverjának a fiát meg az igazgató fiának a barátnőjét), akinek meg nincs diplomája, az még a 150-et sem. Most a 3 műszakos robotot nem számolom ide, mert azért a 150 egy röhej - márpedig a legtöbb lágerben még ennyit se adnak. Másrészt meg egy telefonos boltban dolgozok, ez előtt pedig egy hipermarketben voltam. Látom és láttam, mi az emberek felfogása: hónap elején, a fizu utáni napokban megvesznek minden szirszart, a hetek óta a nyakunkon levő 130 ezres telefonokat elviszik, de a többi újból is csomó elmegy. Nagyjából 15.-e után meg mi van? Naponta ötször csörög a telefon, hogy "jó napot kívánok, érdeklődnék, vásárolnak-e fel telefont?", meg hozzák befele személyesen is és erőszakosan próbálják ránk sózni a készülékeket, mert nincs pénzük, hiszen azt kötelező volt eltapsolni.
Na, amíg státusszimbólumokra meg "minőségi kajára"* megy el a pénz, és aztán megy a sírás, addig kurrrrrvára de nem tudom sajnálni az ilyen marhákat. *Ez meg többnyire azt jelenti, hogy az ember lusta, vagy csak nem tud főzni, de a konyhai minőséget mégis elvárja, így inkább jó drága éttermekben hagyja a fizetése felét. Igazából órákig tudnék beszélni arról, hogy mennyi fölösleges szart vesznek az emberek vagizásból, de senki nem kérdezte a véleményemet. Mondjuk eddig sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!