Mit kezdjek magammal?

Figyelt kérdés

Jó fejem van, az egyetemi felvételiken jól teljesítettem, de mégsem bírtam megmaradni egyik intézményben sem.

Nem arról van szó hogy ne szeretnék tanulni, csak szeretném ha az amit tanulok benne lenne az egész életemben, tehát gyakorolnám közben nem csak az előadásokat hallgatnám.

Jó a kézügyességem (rajz, festés, bútorfestés, kisebb átalakítások, varrás stb)

Kitartónak kitartó vagyok ha fenn tud maradni az érdeklődésem, és van azért némi sikerélményem.

Jó a szervező és kapcsolattartó kérdésem.

A rajzon kívül rengeteget önkénteskedtem szociális területem, diákként pedig áruházakban irodákban, de tejüzemi kisegítőként is dolgoztam. Mindegyiknél az volt a fő problémám, hogy sosem fejlődhettem bennük, pedig érdekeltek, tetszettek.

Szeretnék valahová elköteleződni és azon belül fejlődni, nem csak a magam hanem a "vállalat" javára is Tehát tényleg a része lenni annak amit csinálok.

Nem tudom hogy fontos e de nyelvvizsgák ((német angol) nyelveket szeretek tanulni) jogsi folyamatban (el is van kezdve oszt' tanulom is, mert tudom hogy ezeket területtől függetlenül tudom hasznosítani)

Szerintetek merre lenne érdemes elindulni?


2018. ápr. 27. 14:50
 1/3 anonim válasza:
Üzleti kapcsolattartó, valamilyen szociális területen dolgozó személy, vagy rendezvényszervező, esetleg vmilyen feltaláló? :)
2018. ápr. 27. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Az a baj ezekkel hogy nem lehet úgy tanulni hogy teszem azt "betanulok" az iskola viszont nem köt le (de az egyik a jelenlegi ez, nemzetközi gazdálkodás szak). És nem azért nem köt le mert nem érdekel a tananyag hanem mert ülök az órán jegyzetelek, megtanulom ééés ennyi -.-", de nem gyakorlom nem dolgozom benne (persze vannak gyakornok lehetőségek de csak másodévtől, diákmunkát kerestem beadtam a cv-met de folyamatosan mekit, bolti eladót ilyesmit raktak elém mert ezek rugalmasabbak (suli mellett nem tudok minden héten 3-4 napon 8-17ig dolgozni mert ritka sz*rul vannak elosztva az órák is. Viszont simán otthagynám a sulit ha olyan lehetőséget kapnék hogy a diplomát levelezőn szerzem meg miközben folyamatosan dolgozom és tanulok ott ahova felvesznek)

A tetoválón gondolkozok még mert az még egy ilyen mester-padavan kapcsolat, ahol azzal kell kelned feküdnöd, de odáig még nem jutottam hogy felkeressek valakit aki ebben tudna tanácsot adni (kissé félek feltartani vagy ráírni egyre, meg nem látok bele a világukba, hogy keresettek e egyáltalán még).

2018. ápr. 27. 15:25
 3/3 anonim válasza:
Nyugodtan érdeklődj utána a tetoválás dolognak :) Nagyon izgalmas munka, mindig más újabb és újabb kihívás :)
2018. máj. 5. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!