Új életet kezdeni Ausztriában vagy Egyesült Királyságban?
Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha nem szívesen akarsz mindent hátrahagyni, ha fontos a családod, vagy a barátaid. Ezt könnyelműen eldobni egyáltalán nem erény, sőt.
Ugyanakkor London is csak 2 óra repülővel, és jól beszélni az ország nyelvét, ahol élsz nem csak a munkahelyen egyértelmű előny, de enélkül nem igazán lehet új barátokat sem találni. Idővel az is őrjítő dolog, ha a mindennapokban nem tudod igazán kifejezni magad úgy, ahogy azt valójában szeretnéd, mert nem beszéled elég jól a nyelvet hozzá. Az sem egészséges hosszútávon, ha a párod az egyetlen, akivel felszabadultan beszélgetni tudsz. Több Nyugatra költözött ismerősnél is látom, hogy hiába élnek évek óta pl. Hollandiában, ott is csak magyarokkal barátkoznak, alig ismernek helyi embereket.
Persze nem lehetetlen jól megtanulni egy új nyelvet, de így is elég nehéz lesz ez az egész, ne görgessetek magatok elé több problémát, mint amennyit muszáj.
Ezt a rokonok,barátokhoz való közelséget meg tudjátok úgy oldani, hogy a határ mellé költöztök (pl:sopronba) és onnét jártok ki maximum Bécs vonaláig ingázva dolgozni.
Kicsit drágább lakhatás mint itthon átlagba, de külföldi fizetés a 13.14. havi extrákkal.
És fogadni mernék, hogy a plusz angol miatt vendéglátás vagy egyéb helyekre simán jók lennétek. Persze német mellé, amiből kezdés képpen egy alap-közép szint simán elég szerintem.
És innét akkor jártok haza amikor akartok. Nem tétel ha van fizetésed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!