Angliában dolgozó magyarok! Milyen az élet, hol kezdtétek, milyen lehetőségeitek vannak?
10 éve élünk Angliában. Az első pár év nagyon nehéz volt. Mivel mi lakást bérelünk vagyis nem élünk idegenekkel, így az én takarítói fizetésem teljes egészében el is ment az albérletre. Párom gyárban dolgozott, de így sem tudtunk félretenni.Voltaképpen hónapról hónapra éltünk. Majd jött egy világválság ahol a párom elvesztette a munkáját. Felvették egy elektronikai céghez, majd én is odamentem. Ott feljebb lépni nem lehetett, maradt az ember sima operator. Ezért a párom képezni kezdte magát. Buszvezetőnek tanult, majd villanyszerelőnek. Végül a tanulás hozta meg a lehetőséget. Felvették az erőműhöz, ott technikusként dolgozik. Olyan 3 éve mondhatom azt, hogy jól élünk. Még mindig abban a lakásban élünk, de már bőven tudunk félre tenni, évente 2-3 alkalommal nyaralunk, és mindenünk megvan.
Ha képzed magad, tanulsz akkor haladni fogsz, és jó életed lesz. Ha csak elvagy, és nem baj, hogy minimálbéres vagy akkor nem fogsz jól élni. Sajnos én még 10 év után sem tudok annyira angolul, hogy legyen bátorságom tanulni, tovább lépni, így én csak elvagyok. ( azért tudok angolul,de nincs önbizalmam)
Egy biztos: A szállás drága.
sokan mennek Angliaba dolgozni, vagy akarnak, de senki nem emliti a legfontosabbat ,Anglia egy nagyon mas orszag
eddig 4 orszagban eltem + magyarorszag
anglia egeszen mas, szigetorszag, teljesen elhatarolt europatol es mintha nem csak foldrajzilag lenne igaz
konnyen talalsz munkat, elmesz egy utcaban es minden 2. boltra, etteremre ki lesz irva hogy staff needed
DE
keszulj fel hogy a mentalitas egeszen mas, soha sehol megkozelitoleg sem talalkoztam olyan ocsmany neppel mint a brit
rendkivul ketszinu ,hihetetlen mertekben rosszindulatu es gyuloli a bevandorlot
egy felsobbrendusegi erzes van bennuk mintha a mai napig ok lennenek a nagy hoditok....
Londonba ne menj mert kicsinal rovid tavon
szerintem meg lehet elni anyagilag, mert az arak nem magasabbak mint magyarorszagon foleg az elelmiszer de a fizetes sokszorosa
a lakhatas ami nehez, Londonban aranyarban van
es a szolgaltatasok nagyon dragak pl fodrasz, kozmetika, edzoterem stb. ezekrol jobb ha lemondasz
hello mindenkinek, en is angliaban elek immar 6 eve. Csatlakozom az elottem szolohoz, szar hely.....es valoban teljesen mas vilag, olyan mint egy masik bolygo. Az emberek furak, nem valami segitokeszek, es foleg a bevandorlo nezi le a masikat.
En 2012-ben jottem ki dolgozni, borzalmas munkak kozott valogathattam. Olyan, fizikalisan megterhelo munkak vannak itt, hogy munka utan egybol csak alszik az ember. A munkaltatokra es az agencykre is nagyon oda kell figyelni, mert sokszor becsapjak a munkavallalot, megroviditik a fizeteset (eszrevetlenul), nem fizetik ki a fizetett szabadsagot ami amugy mindenkinek jar.
Tapasztalataim szerint barki barmilyen jol beszel angolul kezdetben csak "alja" munkat kap, hiszen minden munkakozvetitonel az az elso kerdes, milyen munkatapasztalatod van Angliaban...ha nincs semmilyen, akkor valogathatsz hoteltakaritas, linen porter, tejgyari munkak kozott. Ezek nehezsegi fokat inkabb nem reszleteznem.....nagyon megviseli a szervezetet. En is diplomas vagyok, de Angliaban nem sokra megyunk az otthonrol hozott kepesitessel, hacsak nem beszelunk nagyon jol angolul es persze itt is a "jo ismerosok" dominalnak.
En szemely szerint nem szeretek itt elni, mondhatnam utalok,,, az idojaras borzalmas, most is futunk, hideg van, mikozben Magyarorszagon 35 fokok vannak. A szallas nagyon draga, ha csak nem akarsz meg 18 masik emberrel egyutt lakni, akkor fizetned kell, azonban igy mar nem is eri meg hogy itt legyel.
Tervezem a hazakoltozest, probalok munkat talalni a neten illetve barataim segitsegevel. Remelem minel hamarabb el tudok innen huzni, es soha tobbe nem jovok vissza!!
Utolsó, te merre laksz ha nem baj hogy kérdezem? :)
Csak mert ahol én élek (szintúgy 6 éve) már május eleje óta forróság van. Minden nyáron jó itt az idő, persze néha esik de messze van attól a mítosztól, hogy Angliában mindig esik az eső XD .
Én konkrétan színvonalas életet élek, nekem is csak az első 2 évben volt nehézkes.
Szóval szerintem ez mind attól függ hol él az ember.
Londonban én sem élnék, csak kirándultunk ott párszor de az elég is volt :D
Érdemes kijönni de jól kell tájékozódni, hogy hol érdemes tábort verni.
Előző vagyok
Nővérem bartender-ként kezdett és dolgozott 3 évig aztán szépen feltornázta magát Manager-i pozícióba.
Szóval semmi sem lehetetlen, itt is ugyanúgy dolgozni kell a pénzért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!