Határozott idejű szerződés felmondására EZ* megfelelő indok?
*24 éves férfi vagyok, még szülőkkel lakok. Jelenleg garantált bérminimumot keresek. A következő 10 hónapra még határozott idejű munkaszerződésem van.
Elfogadható-e az az indok, hogy:
A lakásunk ellen megvan a veszélye, hogy végrehajtás indul, mivel szüleim is nagyon keveset keresnek, és tartozásaink vannak, nekem pedig muszáj másik városban munkát vállalnom, hogy megakadályozzuk a bajt?
Jelenleg még nincs kilátásban másik állás, de aktívan keresek, és amint lesz rá lehetőségem, dobbantani akarok a mostani helyemről.
Nem, nem megfelelő. Gondolj bele, hogy mit szólnál ha a cég mondaná fel egyoldalúan a szerződésed arra hivatkozva, hogy találtak nálad olcsóbb munkaerőt.
Beszélj a főnököddel és mondd el neki őszintén, hogy mi a szitu. Könnyen lehet, hogy simán belemegy.
Köszönöm a válaszokat! Akkor van valakinek ötlete, hogy hogyan lehetne megindokolni? A cégnél nincs túl munkaerő, nem túl népszerű hely, és félő, hogy kötekedni fognak, ha felmondok. Találjak ki valami kamusztorit és szerezzek hozzá kamuigazolásokat?
Ez a cikk jó, bár eléggé lesújtó. Az ember ki van szolgáltatva, mert nem akar munka nélkül maradni, de azt sem biztosítja számára a jog, hogy legalább javíthasson a helyzetén, ha lehetőség adódik, hát miféle ország ez...
" hát miféle ország ez..."
Kedves Kérdező!
Kötöttél egy szerződést, ami nem volt kötelező. Mielőtt az ember elkötelezi magát bármire, gondolja végig, mi lesz akkor, ha...
Na erre nem képes az ország népességének legalább a fele.
A határozott idejű szerződést is fel lehet mondani, de akkor vállalni kell a következményeit.
Tehát az ország engedi, hogy menj, de védi a másik fél érdekét is, nem csak a Tiédet. Ha menni akarsz, akkor vállald a következményeit is, aztán mehetsz. :)
Én első körben tárgyalnék a munkáltatóval, hátha normálisan áll hozzá a dolgokhoz.
Így van, mindenképpen elmondanám a munkáltatónak a dolgot, az is lehet, hogy tud valami segítséget (talán pont azért, mert kevés a munkaerő), tanácsot mondani, vagy egyszerűen csak elenged.
"erőszakkal" ne mondj fel, mert akkor lehet, még nagyobb bajba kerülsz - ha jogtalanul mondasz fel, akkor sokba kerülhet anyagilag még neked is.
Egyébként nem mindig csak arról az oldalról kell nézni, hogy milyen szemét a munkáűltató, nem lehet elmenni - ugyanis a határozott időre szóló szerződés Téged is véd: ha a munkáltató mondana fel egyik napról a másikra, úgy, hogy nem Te hibázol, akkor neki kellene számodra fizetnie 10 havi bért.
Azt meg azért ne hagyd számításon kívül, hogy lehet, hogy másik városban többet keresel, csak az utiköltség meg elviheti a több pénzt.
Ha ilyen rosszul álltok, nem tudnál inkább valami plussz munkát vállalni a környéketeken?
4-es: Köszönöm a tanácsot! Valószínűleg akkor költözés is lenne a másik városba, és összességében azért úgy kalkuláltam, hogy egy 40-50 nettóval több maradna a zsebemben, ami azért sokat számítana. Természetesen első lépésként mindenképpen normálisan akarok majd eljárni, udvariasan, ahogy kell.
3-as! Jól fogalmazol, intelligensen írsz, de mégis az érveid tévedésre épülnek.
Itt pont a következményeken van a hangsúly. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy kockáztassak. Nem tehetem meg, hogy ne dolgozzak, hogy kimaradjon akár csak 1-2 havi fizetés is, mert akkor máris bajba kerülnék. Következményekről beszélsz - de pont itt a hiba. Hogy ha én úgy döntök, hogy munka nélkül maradok az adott hónapban, vagy még a rákövetkezőben is, akkor cseszhetem. Kiesik a bevételünk, és akkor ki tudja, mi lesz a sorsunk. Érted már? Te úgy írod, mintha minden ember egy ilyen döntésben ugyanolyan következményekkel számolna. Pedig valójában amíg a döntéseink következménye eltérő, addig jóval kevesebb szabadságfokkal rendelkezünk.
Bocsi, de nem élek tévedésben. Egyszerűen arról van szó, hogy egy határozott időre kötött szerződésnek ezek a "paraméterei", és kész.
Ha a következményeit nem tudod vállalni, akkor mi más tehetnél, mint még maradsz 10 hónapig, ha érdemben nem tudsz megállapodni a munkáltatóval.
Írod, költözés is lenne, de azt nem írod, hogy mennyire távolra mennél a mostani munkahelyedtől.
Egyébként a határozott idejű szerződésed felmondhatod indoklással. A felmondás indoka csak olyan ok lehet, amely számodra a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné, vagy a körülményeidre tekintettel aránytalan sérelemmel járna. Ha ez a dolog megállja a helyét, akkor nem jogellenes a felmondásod. Tehát itt az indokon van a hangsúly, az nem mindegy, hogy mi. Hozzáteszem az indoknak valósnak kell lennie!!!
Ha a megszabott feltételek nem teljesülnek, jogellenes lesz a munkaviszony megszüntetésed, és ilyen esetben jár a határozott időből még hátralévő időre járó, DE LEGFELJEBB 3 HAVI távolléti díjadnak megfelelő összeg a munkáltatónak. Tehát nem 10 havi!
Az, ha valaki messzire kényszerül költözni családi okok miatt, jogalap a határozott idejű szerződés felmondására, és nem lesz ettől az jogellenes.
:)
7-es, nagyon jó, amit írtál, csak van egy bökkenő (5-ös vagyok): a kérdező ugyanios nem azt írta, hogy elköltözne másik városba, hanem azt, hogy másik városba menne munkát vállalni. Ugyanis ha elköltözne, akkor a lakhatás miatt jó eséllyel semmit nem nyerne a többletfizetésen.
Én ezt inkább úgy értelmezem, hogy van egy hely, ahol dolgozik, de egy nagyobb város van a közelben, ahová naponta bejárna és így többet tudna keresni.
Amúgy a költözés valóban megfelelő indok lenne.
Vitatkoznom kell a 3 hónappal is:
"Az Mt. 79. § (1) bekezdés b) pontja felruházza a munkáltatót azon jogosítvánnyal, melynek alapján a határozott idejű munkaviszonyt indokolás nélkül megszüntetheti azonnali hatályú felmondással. Felhívjuk azonban a munkáltatók figyelmét arra, hogy ebben az esetben a munkavállaló jogosult 12 havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjára."
Forrás:
2017 januári a cikk - tehát még azt sem lehet mondani, hogy elévült volna.
#6-osnál írja, hogy akkor költözés is lenne a másik városba.
Az MT előírása (mai nappal is hatályos):
84. § (2) A munkavállaló, ha a határozott tartamú munkaviszonyát szünteti meg jogellenesen, a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb háromhavi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni.
Oké, jogos - megadtam magam :D
A költözés elkerülte a figyelmemet, a 3 hónap - 1 év viszonylatban meg az lehet, hogy én a "munkáltató felmondása esetén"-t idéztem, Te meg a munkavállaló felmondását - jelen esetben a te idézeted az érvényes.
Köszönöm, hogy kulturáltan meg tudtuk vitatni - nem neveztél gyökérnek, stb (ahogy az itt "szokás" )
Így most én is pontosabb ismeretekkel rendelkezem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!