Tescosok, akik sztrájkoltatok, mit fogtok csinálni, ha kivonulna a Tesco Magyarországról?
Én ugyan nem vagyok Tesco-s, de azért nem kell azt hinni, hogy a kiskereskedelem nem alakulna át úgy, ahogy van, ha kivonul az egyik mamut. Ezt azért nem úgy kell elképzelni, hogy kimegy a Tesco, aztán vége, ott állnak majd az üres üzletek meg a munkanélküli emberek.
Eleve valószínű, hogy egy másik multi venné át az áruházakat és a dolgozókat, és mondjuk pár év alatt a saját képére formálná, de addig még a Tesco márkanév is maradhat. (A Plus, Kaisers, Cora, stb. márkanevek gondolom mondanak neked is valamit. Már a Tesco is úgy kezdte, hogy egy meglévő láncot vásárolt fel Magyarországon.)
De mondjuk ha nem is lenne az egész láncra vevő, akkor is betöltenék a piaci rést akár a jelenlegi láncok is. Az emberek akarnak vásárolni, őket meg valakinek ki kell szolgálnia.
Ugyanakkor nem biztos, hogy valami másik multi olyan nagyon fel akarná vásárolni most a láncot. Egyrészt a Tesco anyacégénél is azért vannak bajok, mert nagyon gyors ütemben terjeszkedett, másrészt meg eleget szopatja mostanában a multikat a kormány. Másik multinak nem biztos, hogy megéri most ilyen környezetben terjeszkedni.
Persze a CBA lehet hogy megvenné :P
De csak azért, mert eddig így volt, még nem biztos hogy ezután is így lesz. A Tesconak meg a többi ide települt multinak azért érte meg az idetelepülés, mert olcsó volt a munkaerő.
Ha nem lesz olcsó a munkaerő, akkor simán elhúzhatnak Thaiföldre, nekik tökmindegy.
Ezek a Tescós áruházak úgyis mind úgy néznek ki, hogy 2 nap alatt szét lehet kapni őket és felpakolni a teherhajókra mindenestül.
Utolsó ezt a hülyeséget te sem gondoltad komolyan.
Egy termelő gyárra igaz lehet, hogy megy Kínába gyártani olcsóért. De a Tescora?!? Gondold már át újra. :DD
Jó, hát akkor meg bezárja a boltot ha nem éri meg neki. Sok olyan cég volt, ami egy adott időszakban hatalmas tudott lenni, de nem tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és kipurcant. Nokia, Yahoo stb.
Egyébként értem amit mondasz (csóró ott a lakosság vásárolni is), de Thaiföldet csak úgy mondtam. Lehetne mondjuk Vietnám is, és ODA járhatnának át a mondjuk úgy, szomszédos gazdagabb népek vásárolni. Pl. mint a finnek azt észtekhez járnak át, mert szeretnek inni, ott meg olcsó a pia. Nem is kéne mindent árulni amit itt árul a Tesco, de az ötlet működhetne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!