Minek köszönhető, hogy már Miskolcon is ilyen bérek vannak? És hogy jól élnek az emberek?
Végignézek a sokat szidott Borsod megyei ismerőseimen, aztán egyáltalán nem élnek rosszul.
Takata, Bosch, Hell simán kifizet 150-180 ezer nettót, a Fuxnál havi 220 nettó simán jöhet, ahogy a Vodafone is érettségizetteknek megadja a 200 nettót.
Most épül egy új üzem a Stromfeld laktanya mellett is.
Ugye tudni kell, hogy külföldre is simán eljutnak.
Ha egy párt nézek, havi 100-150 ezret simán el tudnak rakni.
Ebből jut európai nyaralásra, többen voltak Rómában, Párizsban, Amszterdamban, sőt van, akinek belefért Egyiptom is.
Természetesen most azokról az emberekről beszélek, akiknek nem büdös a munka.
# 20/21 Időpont ma 18:31
Politikában volt először ez a kérdés, utána lett áttéve.
Jó, akkor ilyen alapon húzza az értelmiségiek bére is azt a statisztikát. Nem csak közmunkások vannak nyilván Borsodban, hanem a másik oldal is, akik jó végzettséggel megyei átlag felett visznek haza.
Borsodban nem tombol a gazdaság, de nem is csak sötét Rikardókból áll a népesség.
Én tényeket írtam, nem statisztikát, amiben benne van minden bohóc.
Le is írtam, hogy azokról beszélek, akiknek nem büdös a munka.
Úgy látom nehezen tudjátok elfogadni a tényeket.
Jaja, te a TÉNYEKET ÍROD le, a statisztikák meg, amik nálad "picivel" több infobol merítenek azok meg mind hazudnak. Ráadásul drága fidesz kormányod kárára, hisz Borsodban repkednek a százezrek :D És ezt te állítod Kis Pista nevű borsodi lakos, bizony.
Ülj le, pártkatona jár a kockacukor.
Bohóckodni meg leginkább te bohóckodsz. Sok fidesz istenítő dolgot olvastam már itt, de eddig ez a csúcs. Szerintem készüljünk mert hamarosan egész Kelet MO-t elárasztják a vendégmunkások xD
Látom ez neked magas, nem bírod elengedni azt a statisztikát:D
Pedig már más is próbálta neked elmagyarázni, de nem megy...
27# Vendégmunkások jöhetnek,,mert épp ma ajánlottak egy kemény 53 ezres közmunkát! :D Én nem vállaltam,úgyhogy kell valaki helyettem! :D
A másik helyen ajánlottak napi 12 órára 4500ft-ot! :D
Egyik jobb mint a másik,pedig se sötét,se Ricardo nem vagyok! :)
Jajj de sok más próbálta, tényleg. Egy ember jegyezte meg hogy sok a nem napon barnult akik lehúzzák a statisztikát, ennyi. Azon kívül te vergődsz itt, egy azon dolgot ismételgetve.
Magas meg leginkább neked ez az egész téma.
Hülyékkel nem vitázom :) A statisztikák, és átlag kereset fogalma meg nem véletlenül létezik. De te élj csak tovább a kis álomvilágodban, és ájulj el aprópénzből kihozott nyarlásokon. Nekem nem lesz tőle kevesebb. Hülyék mindenhol vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!