Nektek nem megdöbbentő ahogy manapság az emberek ugrálnak az ország városai között, egyetem, munka függvényében, hátrahagyva családot, barátokat?

szerintem nézőpont kérdése. szükség vagy karrierépítés a cél. utóbbinál nyilván egyáltalán nem gond ez, hiszen ha eléri az ember azt a szintet, hogy van egy stabilitás az életében, onnan már könnyen tud foglalkozni az ingázással a városok között. szerencsés helyzetben vagyunk, mert ez egy elég kis ország.

a németeknél már mondjuk nagyobb bajban lenne valaki, ha mondjuk egy Augsburg-i ember Hamburgban szeretne továbbtanulni vagy esetleg utána ott helyezkedik el. onnan már nehezebben látogat haza rendszeresen.

visszatérve viszont ha szükség viszi rá az embert, az már tényleg kicsit elszomorító. szomszédunkban is laknak útépítő munkások. hetente-kéthetente szoktak hazajárkálni, többnyire borsod meg hajdú-biharból vannak, és még itt lesznek 2 évig, mire elkészül az elkerülőút.

és amint elkészül, nagy valószínűséggel vagy munkanélkül maradnak, vagy mehetnek a dunántúlra egy másik építkezésre.

de persze ez is sok szempontból lehet karrierépítési lehetőség, pláne ha az ember egy "idegen" régióban tölt ennyi időt. próbálkozhat kapcsolatokat kiépíteni, érdeklődni az itteni munkalehetőségekről, és az is lehet, hogy valahol akadna egy fix, helyben végzendő, hosszabb távú munkalehetőség, amivel akár előrébb is tudna lépni, majd később a családdal is oda tudnának költözni.

Pedig a magyarokra azt mondják,hogy nem elég mobilak.

Amerikában még fokozottabb a helyzet.

Ott sok ember legalább 10 városban lakik élete során.

Egyébként hogyha máshol több a lehetőség,akkor miért ne menne?

Hát nem tudom.

Én azt vettem észre, hogy még a városon belüli kapcsolatok is leépülnek, átalakulnak aktuális társaságtól függően.

Már általános végén úgy voltam hogy "mit sír mindenki" napi szinten találkozunk buszon, hazafelé, vagy akár átmehetünk egymáshoz. Ehhez képest pont a legjobb barátaim szartak a fejemre és soha nem is kerestük egymást, teljesen elidegenedtünk.

De ugyanez volt szakközép után és ugyanez egyetem után. Most is mindenki dolgozik, tanul, dolgozik és tanul, családot alapít, bulizik...csak senki nem ér rá. De nem is bánom, mert nekem sincs kedvem munka után menni senkivel sehova, leginkább egyedül szeretek lenni.

Család is érdekes dolog, ha hazamentem mindenki TV-t nézett, vagy dolgoztak a kertben, mikor mi, de senki nem igazán ért rá ha beszélgettem volna. Amikor meg beültem játszani, filmezni, vagy dolgozni akkor azonnal jöttek hogy miért nem beszélgetek velük...

Ráadásul én például alapból megunom a dolgokat egy idő után, és vágyom a változatosságra.

Egyébként szerintem ez egy logikus dolog.

A saját példámat:

Én egy közepes vidéki városban születtem és nevelkedtem, majd azért, hogy tanulni tudjak elköltöztem szegedre.(révén hogy a másik városban nem hogy olyan képzés nincs, hanem egyetem se)

Majd most hogy már 1 éve végeztem itt dolgozok. És nem is tudnék visszaköltözni az előző városomba, mert ott munkát nem kapnék, annak ellenére hogy hiányszakma.

És most gondolkodok azon, hogy felmenjek pestre, mert ott azért jóval több pénzt kapnék és sokkal több lehetőségem lenne. Eddig az tartott itt, hogy a barátnőm tanult, csak mivel szakított, így már ő se annyira köt ide. A barátaim egy része elment, a többiekkel meg mióta nem koliban lakom valahogy nem is tartjuk a kapcsolatot. Akik vannak barátaim pedig volt munkatársaim, de kicsit zavaró hogy azért van egy 5-7 év eltérés köztünk. Így ha én mondjuk szívesen mennék inni egyet, ők már jönnek azzal, hogy öregek ehhez.

Nagyon sok jó barátom volt általánosban. Középiskola közben már egyáltalán nem volt közös témánk, közös élmények, nem is tudtunk volna miről beszélni.

Középiskola után dettó. Egész sokáig, 2-3 évig tartották magukat a barátságok, de most már rég nincs semmi, néha beszélünk facebookon, aztán annyi.

Egyetemen alapszak után is sok ember kikopott. Még próbálok sokukkal sörözéseket meg hasonlókat szervezni, de itt is eléggé érződik, hogy nincs közös téma.

A volt kolis ismerősökkel szintén ez van. Ha valaki kikerül a közegből, akkor eljelentéktelenedik.

Most mesterre járok, ugyan ez fog történni ha vége lesz. A munkahelyemen is ez van, ha valaki elmegy akkor meghal a kapcsolat idővel.

Ezzel ellentétben van olyan barátom, akivel csak oviba jártunk együtt, viszont egy helyen élünk, így megvan a viszonylag rendszeres kapcsolat és most is barátok vagyunk, szervezünk programokat.

Őszintén szólva ez a kapcsolatok természetes életciklusa. Gondolj bele, apukád meg anyukád hány általános iskolás, középiskolás, volt kolléga (+ volt katonatárs) barátjával, haverjával tartja rendszeresen a kapcsolatot? Gyanítom nullával, aztán valószínűsítem ők sem költöztek az ország másik végére pár éve.