Miskolcon pizzafutár melóról tudnivalók?
Szia.
Én futár vagyok jelenleg is, nem Miskolcon, de nem lakom olyan messze tőle. :) (Mkövesd)
Én olyan helyen dolgozom, ahol több településre is van kiszállítás. (8-9 település)
Nálunk céges autók, és motorok vannak, és ezzel együtt természetesen ételes táskák is. Vannak kicsik, vannak nagyok, ugye a családi/maxi (mindenhol máshogy nevezik el) pizzáknak, vagy a nagyobb ételeknek. Nálunk az összes motoron van ételes doboz, így ezzel nem volt probléma, nekem/nekünk nem kellett semmi anyagival ehhez hozzájárulni, ami igazából nagyon helyes, mivel nem a mi kötelességünk. :)
Manapság ha már saját autóval, vagy motorral várják el azt hogy szállíts, akkor mi is elvárhatnánk, hogy akkor Ők adjanak nekünk ételes dobozt. Általában (ritka az olyan hely, ahol esetleg nem így van, még mindig) adnak hozzá, már a legtöbb helyen így megy. (Szerencsére.)
Miskolc azért nem akkora, mint például Eger, hanem (ahhoz képest jóval) nagyobb. Ismerni kell(ene) a településen a különböző város részeket is. Mint például Egerben a: hajdúhegy, csebokszári, lajosváros, felnémet stb stb.
Én nem használok már GPS-t, egyáltalán. :) Egy településen van, hogy használok, mivel oda azért nem napi rendszerességgel járok, illetve akkor, ha hirtelen nem ugrik be, még akkor is, ha esetleg egy nappal előtte már voltam ott. De akkor is csak rá nézek a térképre, és tudom hogy hol van. :)
Ha már motorozni akarsz, vagy olyan helyre mész ahol motorral kell szállítani, akkor szerintem elvártság az, ha ismered a települést, vagy legalábbis a nagy részét. Tegyük hozzá, hogy motoron nem kellemes a telefont fogdosni miközben mész, és lesni. Ez tapasztalat. :) (Van ahol meg is határozzák azt, hogy mehetsz e robogóval, vagy nem. Nálunk például az megy, aki tud motorozni és/vagy aki az összes utcát ismeri azon a településen. :))
Hozzá tenném, hogy remélem, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezel, és nem csak M-vel vagy ugye ma már AM lett. Télen maceráns, és rettentő rossz közlekedni robogóval. Veszélyes, és hideg is, két szóval tömören össze foglalva. Ázol, fázol rajta. Külső környezeti hatásoknak ki vagy téve, és lássuk be, veszélyesebb a két kerék, mint a négy. Jó időben jó a motorozás, de ha már nem süt a napi, akkor hideg van rajta. :)
Ha pedig télen át tudsz ülni autóra, akkor az előny. :)
A fizetés sok helyen 3-6 ezer körül mozog, ehhez jön még a jatt, az üzemanyag térítés, és jobb esetben ha olyan helyre mész, akkor még címpénzt is kaphatsz. (Ami helyenként változó persze.)
Bejelentés sok helyen nincsen, általában feketén csinálják. De a legtöbb helyen ha csak napi bejelentéssel is, de legalább be vagy jelentve.
A munkaidő változó. Én heti 5-6 napot is megyek akár, ahogy beosztanak. Hétvégén ez több időt jelent, +2 2,5 órával. Tegyük hozzá, ha egyedül vagy hanem, ha neked adják oda az utolsó 5 percben felvett rendelést, amikor már vége van a napnak, akkor azt is ki kell vinni, nincs olyan, hogy nem. Nincs mese.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!