Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Budapesten br.250 ezer forint...

Budapesten br.250 ezer forint pénzügyi területen, pályakezdőként jónak számít?

Figyelt kérdés

Még nincs meg a diplomám, júniusban államvizsgázom, illetve angolból és németből is alapfokon beszélek (németből van középfokú nyelvvizsgám, de fogalmam sincs hogy lett meg).


Azért merült fel a kérdés, mert én félve kértem ennyit a fent leírtak miatt, azonban a HR-es hozzáállásából azt szűrtem le, mintha kevesellné az összeget, majd mikor értesített, akkor is azt mondta, hogy "természetesen megadjuk az általad kért összeget". Így utólag elgondolkodtam, hogy megfelelő-e ez az összeg vagy többet kellett volna kérnem.


2017. márc. 10. 16:26
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%
Mégis mi a munkakör??
2017. márc. 10. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:

Igen, ez fontos :) " Pénzügyi előadó" néven hirdették, pár dolog ami a szerződésben áll: rendszeres pénzügyi riportok készítése, szállítói kifizetések kezelése, fizetési felszólítások elkészítése, kintlévőségkezelés, stb.


Egyébként kontrolling szakirányon tanultam, az érdekel a legjobban, illetve ebben látok sok pénzt, csak hát amíg nincs diplomám meg nem tudok angolul addig nagyjából labdába se rúghatok.

2017. márc. 10. 20:12
 13/21 anonim ***** válasza:
100%

#6-os vagyok


Most jut eszembe, hogy nem br. 250-el kezdtem, hanem 190-nel. Kicsit több mint egy év múlva emelték 250-re, most meg 350-re (3,5 éve vagyok a cégnél).


Elkeseredni meg nem kell, valahol el kell kezdeni. Sajnos pályakezdőként nem várhatsz ennél sokkal többet. Én csak a kérdésedre válaszoltam, tényleg kevés ez Budapesten. De ha jó munkaerő leszel, akkor lesz ez még sokkal több is. Akár ennél a cégnél, akár máshol.


Már csak azért se keseregj, mert én még olyan extrém esetet is tudok, aki pénzt FIZETETT azért, hogy dolgozhasson egy cégnél, csak hogy gyakorlati időt szerezhessen. Ehhez képest már annyira nem is borzasztó az a br. 250 kezdésnek.

2017. márc. 10. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
74%

Kezdőként ez szerintem korrekt, főleg ha nincs releváns munkatapasztalatod. max 2-3 évet ott lehúznék a helyedben, megtanulnék felsőfokon angolul, aztán dobbantanék tovább.

Azt hadd kérdezzem meg, a kontrolling szakirányt hol végezted el?

2017. márc. 10. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm, kicsit megnyugodtam, azért bízom benne, hogyha szorgalmasnak találnak, akkor esetleg emelnek rajta. Sajnos a szakmai gyakorlatom is nagyjából szekkenés, fénymásolás és lefűzésből állt, néha rám bízták az iktatást meg nagyon elvétve pár egyszerűbb excelt, de a gyakorlati hely keresése közben tudatosult bennem leginkább, hogy angol nélkül még normális gyakornoki helyet sem lehet találni, ezért is kezdtem el szeptemberben angolt tanulni, a szakmai gyakorlat mellett végre időm is engedte.

Most kérdeztem meg egy volt szaktársamat, aki angolul és olaszul is középfokon beszél, de Győrben keresett munkát, végül annyira nem talált, hogy nettó 120-ért március 16-tól kezd a Decatlonban eladóként. Végülis ehhez képest is a br. 250 nem olyan borzalmas.


A kontrolling szakirányt a győri Széchenyi István Egyetemen végeztem, szerintem nagyon gyakorlatorientált volt a képzés, mert a két tanár kapcsolatainak köszönhetően valódi céges adatbázisokkal foglalkoztunk, azokat elemeztük, illetve számos alkalommal hívtak meg budapesti vállalatnál dolgozó kontrollereket, akik a saját vállalatuktól hoztak feladatnak való alapanyagot és bemutatták, hogy mi a munkájuk, meséltek róla, illetve volt, mikor a vendégelőadóval közösen oldottunk meg esettanulmányokat. Minden órán excelben dolgoztunk, szerintem teljes körű excel oktatást kaptunk, amit hiányosságnak éreztem az az, hogy egy vállalatirányítási rendszerrel sem dolgozunk, pedig szerintem pl. az SAP nagyon hasznos lett volna.

2017. márc. 10. 20:59
 16/21 anonim ***** válasza:
65%

Ha nálatok tényleg szükséges az angol, akkor tanuld ezerrel. Nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal többet nyom a latban a munkához való hozzáállás, a megbízhatóság, a precizitás. Multi cégnél dolgozom, az anyavállalat osztrák. Soha senki nem kért egy fél mondatot se tőlem németül, de angolul se. De persze ez erősen függ az adott cégtől, az azon betöltött szerepedtől, hogy külföldi vagy belföldi partnerekkel álltok-e partneri kapcsolatban ésatöbbi.


Én azt mondom, hogy elsődlegesen arra gyúrj, hogy alázattal, szorgalommal meggyőzd a feletteseidet, hogy ne akarjanak elengedni. Ez ugyanis együtt jár óhatatlanul is azzal, hogy bárt emelnek, mert a jó munkaerőt meg akarják tartani. Nálunk most pl. az van, hogy új munkaerőt készülünk felvenni, és a főnök szándékosan pályakezdőt akar, mert én is így érkeztem, és felülmúltam a várakozásokat. Ennek is köszönhetem a jelenlegi fizumat, meg az év végi prémiumokat. Hozzáteszem, amikor felvettek, engem a fizu abszolút nem érdekelt, csak dolgozni akartam, tapasztalni. Most meg vidéki szinten van egy tisztességes fizetésem, lassan 4 év gyakorlatom.


Nagyon fontos, hogy meglegyen benned a megfelelő kitartás, szorgalom, a munka elvégzéséhez szükséges mértékű alázat, és az ambíció, a mindig jobbra való törekvés. Ha ezek rendben vannak, akkor jönni fog a pénz és a megbecsülés is, akár itt, akár egy másik cégnél.

2017. márc. 10. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, hogy mindezt leírtad, teljesen igazad van!
2017. márc. 10. 21:31
 18/21 A kérdező kommentje:

Még annyit hozzátennék, hogy engem is legfőképpen az motivál, hogy dolgozhassak és minél több tapasztalatot gyűjtsek, a pénz annyira nem is foglalkoztat, mert a bruttó 250 ezerből is jól kijövök egy hónapban, azért is kértem ennyit, igaz, hogy luxus dolgokra nem telik, de ez nem is célom pályakezdőként. Igazából a HR-es reakciójából merült fel bennem a kérdés, mert azért azt se akarom, hogy hülyének nézzenek, amiért ennyiért elvállaltam.

Sajnos én azt tapasztalom, hogy főleg a kontrolling területen nagyon kell az angol, a nagybátyám felesége 10 éve dolgozik a szakmában, de ő is azt mondta, hogy angol nélkül ne is álmodjak róla. Mikor gyakornoki helyet kerestem, akkor lesz, ami lesz alapon beírtam az önéletrajzba azt, hogy középszinten beszélek angolul, hátha csak beleírták, de sose kell használni, és az interjú felén átváltott angolra az interjúztató, úgyhogy esélyem sem volt.

2017. márc. 10. 21:41
 19/21 A kérdező kommentje:
Még azt megkérdezhetem, hogy te pontosan milyen munkakörben dolgozol?
2017. márc. 10. 21:43
 20/21 anonim ***** válasza:
74%
Útépítő multinál vagyok területi gazdasági vezető.
2017. márc. 10. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!