Érdemes lenne gépészmérnökként pályát váltanom informatikusra, ha érdekel az is?
E kettő közül nehéz döntés után a gépészmérnöki képzést választottam, megszereztem a diplomát, elmentem dolgozni és pályakezdőnek számítok még. Fizetésem annyi, amennyit átlagosan szoktak kapni a pályakezdő gépészek, tehát keleti vidéken nettó 200k - tudom Budapesten és nyugaton ennél több szokott lenni, de ott minden fizetés magasabb.
Egyre több helyről hallottam, hogy informatikusból mekkora hiány van, és hogy mennyire jó dolguk van, mennyire magas fizetéseket kapnak, mennyire sokat érnek. Ha az információk igazak, akkor pár év tapasztalattal már lényegesen többet lehet keresni informatikusként, mint gépészmérnökként, bár utóbbival is nagyon jó körülmények vannak, de talán az informatikusoknak még annál is sokkal jobb. És elgondolkodtam, hogy ha mindkét szakmát szeretem, akkor miért ne inkább váltsak arra, amivel jobb karriert lehet építeni. Csak akkor talán feleslegesen tanultam meg gépészmérnöknek, elpazarolt lenne néhány év.
Szóval szerintetek érdemes lehet pályát váltani, vagy ha már felépítettem egy várat, akkor inkább építsek rá, mintsem romboljam le és építsek egy másikat nulláról?
1. Nem lennének elpazarolt évek, ha váltanál. Eleve tanultál olyan dolgokat, amiket informatikusként is használhatsz, emellett a kettőt együtt még inkább, pl. ha elmész valamely műszaki/elektronikai céghez fejlesztőnek.
2. Vidéken nagyon rosszak a lehetőségek informatikusként, tehát ez esetben csak Budapest jöhet szóba, gépészmérnökként Magyarországon belül is van választási lehetőség. Budapesten talán többet kereshetsz informatikusként, talán nem, ki tudja, ve vidéken biztosan nem fogsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!