Jó ötlet 30 évesen jelentkezni a Codecool-ba?
Sokan mondták itt (nem tudom tapasztalatból-e) hogy nehéz lenne 30+ éves pályakezdőként. Nem tudom azért mert nem adnának munkát, vagy inkább azért mert kevesebbet keresne az ember 30 éves pályakezdőként mint például 30 évesen 10 év tapasztalattal.
A Codecool-ba főleg 26-27 éves jelentkezők lesznek vagy vannak, így nem maradok le sokkal mögöttük. Írtam is nekik és azt mondják, hogy nem leszek hátrányban a piacon a korom miatt. Belevágjak akkor? Olyan 10 évig olyan szakmával foglalkoztam amivel nem lehet megszedni magát az embernek és eléggé fárasztó is úgyhogy arra gondoltam, hogy váltok.
Olyanok véleménye érdekelne akik a Codecool-ba járnak vagy ott végeztek illetve akik ebben a munkában dolgoznak. Tehát nem olyanoké akik megmondják mindenkinek, hogy maradj az első szakmádnál ami megjegyzem seggtörlő szakma.
Először is gratulálok :)
Nem éreztétek magatokat hátrányban? Vagy nem éreztették veletek, hogy,, nem értek annyit''? Vagy egy csak magyarországon jellemző, hogy bele vannak szerelmesedve a papírba?
Köszönöm szépen, kedves tőled. A papír annyit is ér. Egyetemen matek és backend megy régi technológiával, frontend semmi. A bootcamp, ahogy valaki korábban írta, nagy rizikó és sok pénz. Magam is jelentkeztem az elején a codecoolba, fel is vettek. De nem írtam alá a szerződést, mert brutális. Egy ügyvéd ismerősömnek meg is mutattam, eldobta az agyát.
Végül beszéltem más tanulókkal privátban pl progmasters-nél.
Azt a következtést vontam le hogy túl nagy vonalakban haladnak és mindent egyszerre akarnak megtanítani. Egyikőjük mesélte hogy olyan dolgokra azt mondták hogy nem fontos, ami abszolút fontos volt. Pl html css egy hétig tanulták. Na már most az eléggé abszúrd.
Nekem nem volt problémám hogy lenéztek volna. De ha le is néznének, akkor annál a cégnél nem is akarnék dolgozni. A bátyám pl nem lehetett bennt az interjún és kemény technikai interjút is kaptam, de szerencsére megfeleltem.
Szerintem pl érdemes először front endet tanulni és közben áttérni a backendre. Ez a leggyorsabb útvonal. Backend nagyobb volumenű azért. Bár tanultam java-t, SQL-t és algoritmus és adatstruktúrát is korábban, illetve középsuliban is programozói szakra jártam de ott csak html css js és pascal volt.
Ne foglalkozz olyanokkal akik negatívan néznek rád a kor miatt. Bátyám mesélte hogy a legidősebb junior akit náluk felvétel régebben 50 éves volt. Ma már senior náluk. Tehát amit tudok ajánlani, ne foglalkozz mások véleményével. Semmi esetre sem.
Nagyon szívesen, sok szerencsét kívánok neked is. Ha elakadsz, szükséged van útmutatásra, kérlek írj nyugodtan. Rákereshetsz arra is hogy front end roadmap 2022. Udemy-n én pl összesen 4 kurzust használtam csak a tanulás folyamán. html css, advanced html css, js zero to hero, react zero to hero. Amit az előző kommentemhez nem írtam még, az az hogy maguk a bootcamp-ek is udemy-t, youtube-t és official dokumentációt használnak. Elejetve egy két könyvet mint clean code stb. Bár magam csak a clean code könyvet olvastam.
Amit még tudok ajánlani hogy csinálj egy ütős portfoliót. Keress rá hogy milyen jó kis projekteket tudnál csinálni. Legyen köztük <form>-os is, meg egy static jó design-os weboldal. Stb. Ha rákeresel hogy junior front end portfolios google-n egy csomót fogsz találni. Ott megnézheted ők pl. milyen projekteket csináltak.
Láttam neten is, s bátyám is mutatott olyan portfoliokat frontenden, ami olyan alap volt, hogy az hihetetlen. Mégis felvették őket. Akár még javascript keretrendszer tudás nélkül is. Mert látták bennük a tanulni akarást és közben a soft-skillekek is pipálva voltak.
Lehet hogy sok begyöpösödött munkáltató van Magyarországon programózok terén, akik papírt kérnek minden áron, ezt nem tudhatom, de amennyire le vagyunk maradva minden téren, abszolút el tudom képzelni. De amit reddit-en és más fórumokon, másokkal beszélve éreztem, a tudás az ami a legfontosabb. S ezt nem lehet papír formájában felmérni. Csak és kizárólag technikai interjú alapján és persze a hr-s soft skill-es interjú alapján, ami gyakran egybe van, vagy külön, és több lépcsős is lehet az interjú. Az enyém pl 2 részben volt. Egy hr, majd a lead assistant developerrel volt a technikai interjú.
Nyugodan írj privátban, ha bármire szükséged lenne a tanulásod alatt.
Fuu nagyon rendes vagy, tényleg elképesztően hasznos dolgokat írtál, nagyon hálás vagyok :)
Egy kérdésem még lenne, és az inkább a helyválasztással függ össze, hogy volt-e valamilyen konkrét,, szakmai'' oka, hogy Angliában dolgoztok? Magyarország szóba sem jött?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!