Nektek munka mellett hogy jut időtök minden másra?

Alapvetően túl sok a munkaidő a világunkban. Nem jól van ez így 8 óra is rengeteg, csak megszokjuk, elfogadjuk mert látszatra mindig így volt már. Van aki szereti a munkahelyét, bár ez a kevesebb. A többség ha tehetné, inkább nem menne dolgozni, ha úgy is fizetnének. Eleinte unalmasnak tűnne, hiányozna az elfoglaltság(nem a munka), de az elfoglaltságra hamar akadnak dolgok, spontán. Akkor hagyhatnánk a dolgokat spontán lenni, mert olyankor minden jó. Elég hobbink lenne, jutna minden napra reggeltől estig, sőt mindent lelkesen csinálnánk, nem utasításra. Nem lenne az a sok értelmetlen egojátszma, amik miatt néha, még a munka után sem vagyok szabad.(amennyiben leköti a figyelmem a munkahelyi szitu, a munka után is)

Végülis nem a 8 óra munka a sok, hanem a lelketlenül töltött idő a sok. Elméletileg mindenki ki tud ebből jönni(így vagy úgy), ha nagyon akarja. Ha az élete múlna rajta mindenki megoldaná így vagy úgy, azt a helyzetét ami miatt kvázi szenved. De ha nem múlik az életem rajta,(nem vagyok közvetlen életveszélyben), akkor ha nem változtatok, az azért van mert az az a helyzet ami éppen van, nem olyan nagyon rossz nekem, hogy változtatni kellene, nem pedig azért mert nem megoldható, mert ha az életem függ tőle, nagyon gyorsan megoldanám. De nem oldom meg, mert ezek szerint ráadásul akarom is azt hogy legyen, mert ha nem akarnám, akkor is megváltoztatnám simán mert a boldogság felé törekszek elvileg.

Mégis panaszkodnak, ez arra mutat hogy egy részünk akarja a szenvedést, egy részünk ellenzi, pl. aki panaszkodik az egyúttal ellenzi az adott dolgot, de egy másik részem akarja hogy úgy maradjon. A kettő közül valamelyik győz, de hogy kinél melyik fog, azt nem lehet tudni.