Hogyan mondjak le egy állásinterjút?
Felhívod őket és megmondod, hogy sajnos messze vannak, nem tudnál bejárni, de azért köszönöd, hogy behívtak.
Nem kell túlkomplikálni. :)
Céges busz nincs.
Második válaszoló: igen, valószínűleg túlkomplikálom, csak kicsit hülyén érzem magam, hogy telefonon is mondta a településnevet és akkor még nem tudtam, hogy ennyire gázos oda kijárni. :)
Én elmennék a helyeben.
Veszteni nem vesztesz, jó gyakorlás.
Én az első 5 interjúmon olyan béna voltam, hogy uhh... De minden sz*r interjúra elmentem, csak hogy szokjam a helyzetet.
Aztán végül elmentem egy olyan interjúra, amire el sem akartam, mert azt hittem, hogy csak kínlódás árán tudnék kijutni mert alig van járat, de végül csak elmentem, és 2 kör interjú után kiderült, hogy felvettek :) El is vállaltam, annyira nem is vészes a kiutazás, ahogy jobban utánajártam a menetrendeknek, és nagyon jól érezem magam :)
De ha semmiképp nem akarsz elmenni, akkor örök klasszikus:
"Jó napot kívánok! Szeretném jelezni, hogy egy korábbi pályázatomat elfogadták,így az álláskeresésem már tárgytalan."
Ebbe nem tudnak belekötni. Én ezzel mondtam le 1-2 interjút.
De ez kis városban inkább ne, csak nagyvárosi környezetben. Ha kisváros, akkor hívd fel, és mondd azt, hogy köszönöd szépen a lehetőséget, de jelenleg a körülményeid mégsem teszik lehetővé, hogy részt vegyél az interjún.
Engem már 3x hívtak a hatvani Robert Bosch-ba, 3x küldtem előket a tarkafaxba.
Van céges busz! Apátok... negyven perc, míg lejutok a Népligetbe, aztán meg 50 perc zötykölődés. Ezt napi kétszer. Persze. Meg a Mikulás, piros teli puttonnyal, álló brokival.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!