Érdemes fejvadász céget megbízni?
Kétlem, hogy a profession vagy bármelyik állásközvetítő oldal tudna segíteni, nem láttam semmi ilyen jellegű állást náluk. Konkrétan immunológiai kutatással szeretnék foglalkozni biomérnökként, azon belül is citokin hálózattal vagy limfocitákkal.
Nekem eddig az jött le az eddigiek alapján, hogy vagy állami laborban leszek tudományos segédmunkatárs, vagy cégnél kutató. Egyiket sem egyszerű elcsípni. Laborba, és sok céghez is csak állami ösztöndíjas PhD hallgatóként szeretik felvenni az embert, mert akkor nem kell neki fizetni, vagy sokkal kevesebbet kell, mint egy normál alkalmazottnak. Nekem állami ösztöndíjra nincs esélyem az 5 év kihagyásom miatt, úgyhogy csak rendes normál alkalmazottként tudnék PhD-zni, ha fizetném mellette a doktori iskolának a tandíjat, ami gondolom nem kevés lehet.
Egyelőre annyit tudok tenni, hogy csinálok listát a cégekről, laborokról, aztán kérdezősködök időről időre, hogy hol mivel foglalkoznak, és hogy van e állás.
Érdemes lenne olyan emberekkel felvenned a kapcsolatot (telefonon, személyesen, e-mail-ben, közösségi portálokon keresztül), akik azon a szakterületen tevékenykednek, ahova szeretnél bekerülni. Tőlük sok mindent megtudhatsz, hogy ez az iparág milyen, milyen emberekre van szükség, milyen képzettségek szükségesek, ha valaki ezen a területen akar dolgozni és hogyan tudsz bekerülni.
Ráadásul, ha az újonnan megszerzett kapcsolataidat nem hanyagolod el, akkor arra is nagy az esély, hogy rajtuk keresztül kapj munkát az új területen. De óva intelek attól, hogy állásért könyörögj, inkább az legyen a célod, hogy minél több információt begyűjts.
Huh, valóban elég speciális a dolog. Jó ötlet, amit írtál, hogy megszerezni az összes ezzel foglalkozó állami és vagy magáncég elérhetőségeit és elküldeni nekik egy bemutatkozót cv-vel. Plusz nézelődni az oldalaikon a Karrier menüpontoknál.
A LinkedIn nagyon jó ötlet, ott fel is tudod venni az ilyen emberekkel a kapcsolatot. Jelöld be őket, írj nekik. Itt olyanokkal is kapcsolatba tudsz lépni, akik ilyen területen dolgoznak (mint ahogy írta az egyik kommentelő).
Javasolnám még az egyetemed is, felkeresni a volt tanáraid, hogy segítsenek. Tudom, hogy pl. vannak cégek, akik szerződésben vannak egyetemekkel, hogy a végzősök hozzájuk menjenek dolgozni.
Esetleg jó ötlet lehet az állásbörzék, ott személyesen tudsz találkozni cégekkel.
A [link] nézted már? Ott állami cégek hirdetnek, ezeket pl. nem nagyon látom a szokásos állásos oldalakon.
A profession.hu-ra azért gondolnám a felregisztrálást, mert egyrészt eggyel több fórumon megtalálható vagy, másrészt, lehet, fejvadász cég pont azon találna meg. Mi kerestünk anno azt hiszem talán biológust profession-on és találtunk is :)
Szia!
Köszi a linket, tényleg van 1-2 biomérnök állás rajta. Nem pont olyan, amire én hajtok, de azért azok is érdekesek.
Azért ódzkodok az álláskereső oldalaktól, mert ha beleírom az önéletrajzomba, hogy értek az informatikához, akkor elkezdenek infos állásokkal bombázni, amik jelenleg nagyon nem érdekelnek. Ha viszont nem írom bele, akkor meg kimarad egy olyan dolog, ami bármilyen álláskeresésnél nagyon nagy előnyt jelent. Legalábbis a mostani labordiagnosztikás állásom is részben ezért kaptam meg, mert nincs a laborban, aki értene az informatikához, és kommunikálni tudná az informatikusok felé, hogy mi a gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!