Miért mondják, hogy nincs munka? Vagy csak a diplomásoknak nincs?

Sziasztok!

Leírom a saját történetemet. Érettségiig mindent megkaptam, persze az extra igényeket diákmunkából fedeztem pl jogsi, telefon+számla, autó. Ezek költségeit telefon javításokkal, kereskedéssel finanszíroztam, kb 30-40 et sikerült jobb hónapokban összeszednem. Jött a főiskola, diákhitelből, mellette egy üzletkötői meló vállalkozóként, egész jól ment, sikerült szép számokat produkálnom, egész jó fizetéssel, költségeket levonva, autó, étkezés ha távol voltam a lakhelyemtől egy nap, adó kb 160-170 ezret kerestem vele. Utána más munkát kerestem, alkalmazottit, most is ezt csinálom, 2,5 év sales tapasztalat 22 évesen nem volt rossz a piacon, így felvettek. Most még a suli nincs kész, kb a fele van meg, kevés időm van rá, most is passzív vagyok, de átlag 420 körül keresek. Hozzáteszem főiskolán értékesítés tárgyból 3-ast kaptam, ami nagyon rosszul esett, főleg úgy, hogy mások kapták az 5-ösöket 0 tapasztalattal, nekem addigra már 2 év volt, ami nem sok de a 0-nál több, köze nincs az egészhez szerintem.

A lényeg, kitartó és kemény munka kell, lehetőség szerint olyan amit élvezel is picit és minden rendben lesz. :)

Sokszor üzletkötőként reggel indultam 8 kor és este 9 re értem haza, majd utána a szerződések feldolgozása volt még 2-3 óra otthon, persze nem minden nap volt ilyen húzós...

Szerintem aki keményen, dolgozik, mindent belead, azt talán kevesebb eséllyel küldik el, de ha el is küldik akkor könnyebben találhat új állást.

Üdv

Sziasztok. Kicsit elképedve látom itt a leírtakat, hogy sima szakmával/érettségivel itt sokak milyen sokra vitték.

Én meg valahogy pont a fordítottját látom, hogy mindenhova már szinte felsőfokú végzettség kell... De hát ahány ember annyi vélemény.

Ja, nekem is jó szakmám van, dolgoztam is benne egy keveset, de gyűlölöm. A legtöbbször ahhoz, hogy sok pénzed legyen, gyomor kell. Én megelégednék azzal ha keresnék 150 ezret havonta, de azt csinálnám, amit szeretek és nem egy nyűg lenne mindennap kikelni az ágyból. A másik fontos dolog: Munkatársak, főnökök. Vannak olyan emberek, mint például én is, akik érzékenyebbek és nem bírom az ordibálást, a megalázásokat, a piszkálódást, meg a munkahelyi terrort. Ugyan nem volt még rengeteg munkahelyem, de eddig rendre mindegyikben úgy éreztem, hogy állatokkal vagyok körülvéve, akik nem is emberek. A szakmámban például olyan helyen dolgoztam ahol a főnök halálra terrorizált mindenkit. Nem bírtam, idegileg kikészültem. Lehet, hogy ezért sokak gyengének neveznek, de nem fogom magam benyugtatózni, begyógyszerezni csak azért, mert a másik ember egy állat.

Ha 400 ezret keresnék egy ilyen munkával, akkor sem tudnám csinálni, mert nem bírnám sem fizikailag, sem lelkileg, hogy minden nap gyomorgörcsben telik. Nálam nem a kemény munkával szokott lenni a gond, tudok nagyon szorgalmas lenni, ha akarok, de sajnos visszavesz belőlem az emberi bunkóság és lelomboz. Szóval, én úgy fogalmaznék, hogy: olyan helyet találni, ahol nem idegbeteg állatokkal vagy körülvéve, plusz még szereted is/hiszel abban, amit csinálsz, NA ilyen munkahelyet nehéz találni! A másik, hogy pályakezdőként, vagy tapasztalatok nélkül akárhova mész, olyan szinten kinéznek, mint valami leprást. A főnökök a pályakezdőktől elvárják, hogy már az első héten tökéletesen menjen nekik minden, még betanított munkáknál is, például voltam kárpitosműhelyben mint betanított munkás, a főnököm pedig 5 nap után már úgy beszélt velem, mintha mindent tudnom kéne és végzett kárpitos lennék... Mondanom sem kell, hogy azt sem bírtam... Egy másik munkahelyen is, éppen hogy csak odakerültem, már számon kértek azon, miért nem tudok mindent... Lehet, hogy ez az én sorsom, hogy folyton ezzel találom szembe magam, de sajnos nem tudom tűrtőztetni magam ezzel szemben.