Miért baj ha a beírom az önéletrajzomba hogy munkanélküli voltam?
Miért szerinted mit tud ezzel az információval kezdeni a leendő munkáltatód?
Tanulmánynak nem számít, munkatapasztalatnak szintén nem lehet mondani. Elszámolással meg nem tartozol minden napodról.
Amikor egy nyomorult állásra 200 önéletrajz érkezik nüanszokon múlik kit hívnak be, vesznek fel. Talán ha azt látja a munkáltató, hogy egyik helyről ment a másikra valaki azt be lehet tudni pozitív váltásnak, lám feltalálta magát az emberünk fel fogja az új munkahelyén is.
Ha már elvitted az önéletrajzod egy szakértőhöz és azt mondta töröld ki akkor fogadd el amit mondott és töröld ki, mert nem az a lényeg hogy 5 millióan voltak-e munkanélküliek, hanem hogy Te leszel-e a következő hónapokban.
"De akkor 2009-re mi az ördögöt írjak mit csináltam akkor?"
Hát erre pont az önéletrajz szakértőnek kellett volna mondani valamit.
Azért baj, mert erre senki nem kíváncsi. Sőt, én mint munkáltató kifejezetten rossz szemmel nézném, ha valaki ilyet írna az önéletrajzába. Olyan dolgok jutnának eszembe, minthogy büszke vagy rá, hogy x évig semmit sem csináltál, vagy a szánalomra játszol ami megint nem szimpatikus. Esetleg kevésbé érdekel a munka, a munka világa és annyit is teszel érte.
Ebből lehet, hogy semmi nem igaz, de esélyt sem kapsz cáfolni ezeket a rosszindulatú feltételezéseket, hiszen úgy siklanak át az önéletrajzod felett, mintha sosem lett volna. Kiélezett versenyben nem teheted meg, hogy nem próbálsz a legjobb/legértékesebb munkavállalónak tűnni, amit a kiválasztási folyamat során újra és újra bizonyítanod kell. Még akkor is, ha tényleg csak a pénzért kelsz fel reggel, és rohadtul nem érdekel a munka.
Mert senkit nem érdekel.
Én is most állást keresek - pályakezdő vagyok - de eszembe sem lenne önéletrajzba beírni, hogy munkanélküli voltam, mert rossz benyomást kelt.
A lehető legjobbat kell kihozni egy önéletrajzból, hogy esélyed legyen arra, hogy állást kapjál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!