Meddig érdemes az álmainkért harcolnunk? Plusz konkrét kérdés.

Mindenképp az a vágyam, hogy valami olyan munkám legyen, amit szeretek. Továbbá lássam a hasznát, lássam, hogy ezzel a munkával valakiken segítek.

Nagyon sok dolog érdekel a műszaki dolgok közül és néhány tudományos is, szerintem pszichológiailag is túlságosan érdeklődő vagyok (ami az élet más területein HATALMAS hátrány, de ez másik téma). Mindenképp szeretném hasznos dolgokra használni, hogy ennyi minden érdekel.

Ezért nem lenne mindegy, hogy abban a napi 8-9 órában mit csinálok!

Nem szeretnék úgy hozzáállni, hogy csak a társaság legyen elfogadható, legyen elfogadható fizetés és ennyi.

Viszont minden idősebb ember lelomboz, akár családtag, akár ismerős (30 és a halál közöttiekre jellemző ez), hogy minden munka unalmas, az emberek kis része szereti, amit csinál, ne ez legyen a célom és ne éljek rózsaszín ködben.

Ha igazuk is van se értem, miért kell lelombozniuk.

Szerintem csak küzdeni kell az álmainkért, akkor azért valamennyivel több lesz az esélye annak, hogy valami valóra válik!

A konkrét kérdés:

Természetközeli szennyvíztisztítási technológiákkal, csapadékvízhasznosítással, zöldtetők, zöldfalak létesítésével, közlekedésszervezésnél az élhető város szempontjával; esetleg passzívház tervezésével; társasházak, vállalatok zöldebbé tételével milyen végzettségű emberek foglalkoznak?