Pedagógiai diplomáim vannak,39 évesen nevelőtiszt szeretnék lenni a büntetésvégrehajtásnál Budapesten. Mit tudtok erről? Felszerelnének még? Nyugdíj? 17 évem van ledolgozva, mint közalkalmazott.
Eddig már eljutottam, nem voltak szócséplők...
De köszi.
Valami konkrétabbat szerettem volna megtudni valaki olyantól, aki esetleg ezt csinálja.
Második vagyok ismét.
Igazad van! Átböngésztem az 1996. évi XLIII. törvényt, és valóban, tiszti kinevezés esetén a korhatár 47 év /37. § (3) bekezdés/, tehát minimum hadnagyként szerelnél fel.
A 40. § (1) bekezdése szerint: "A nem katonai vagy rendvédelmi oktatási intézményből hivatásos állományba felvett személy rendfokozatát és besorolását beosztásának, életkorának és iskolai végzettségének (szakképesítésének) figyelembevételével kell megállapítani. E rendfokozata és besorolása azonban nem haladhatja meg a vele egykorú és azonos beosztású, de a fegyveres szerv oktatási intézményének elvégzésétől folyamatosan hivatásos szolgálatot teljesítők soron történt előléptetéssel elért rendfokozatát és besorolását.
(2) Az (1) bekezdés szerint hivatásos állományba felvett személy részére a fegyveres szerv jellegének megfelelő, illetve a beosztásához szükséges tanfolyam elvégzését és vizsga letételét kell előírni. Ha a tanfolyamot önhibájából nem kezdte meg, vagy azt a meghatározott idő alatt nem fejezte be, illetőleg a vizsgát nem tette le, a szolgálati viszonya megszűnik.
A nyugdíj kérdése már jóval bonyolultabb. A speciális szolgálati nyugdíjra való jogosultságod fő szabályként csak a kinevezés napjától nyílik meg, tehát ebből a szempontból "elveszik" az eddigi 17 éved (1996-ban volt ebben nagy változás, addig a közszolgálatban eltöltött éveket részben beszámították a későbbi hivatásos évekbe). Viszont mint szolgálati idő, természetesen nem tűnik el, illetve bizonyos dolgokban (jubileumi jutalom, pótszabadság, felmentési idő megállapítása) figyelembe veszik. Amikor kineveznek, a parancsban ezeket az időpontokat külön rögzítik.
Remélem, valamennyit tudtam segíteni. Egyébként találtam egy oldalt, ahol kifejezetten a szolgálati nyugdíjjal kapcsolatban is kérhetsz jogásztól segítséget ( [link] Fórum rovat.
Sok szerencsét kívánok!
Szia!
Nevelőtisztként pedagógusi diplomával ugyan el lehet helyezkedni, a kérdés az, hogy találsz-e olyan intézményt, ahol foglalkoztatnak.
A feladatkört nagyban elősegíti ez a végzettség, tehát ez pozitívum.
Kérdéses az életkorod elfogadása, és az egészségügyi állapotod. Persze, egészséges vagy meg minden, de mást is néznek a betegség kiszűrésekor.
Pl. a szem (látás-színlátás zavara), ha színtévesztő vagy (minden 5. férfi ember az), akkor sajnos nem felelsz meg, de ha van ismerősöd aki el tudja intézni, hogy a színtévesztés felett szemet hunyjanak, akkor ez sem jelent akadályt. Úgyis csak egyszer nézik az életben, tehát egyszer kell megúszni! :)
Ha mindez megvan, és átestél a rostán, akkor beöltöztetnek, elvégzel egy 1-2 hónapos alap tanfolyamot a BV-n belül, majd kapsz egy rangot, feltehetően kezdő tisztit, azaz HADnagyit:).
Ezt követően nevelőként dolgozol, intézed a fogvatartottak mindennapos gondjait, kéréseit, olvasod a leveleit, stb...
Kérdés ? :)
Ja igen, bocsi, a legfontosabbat elfelejtettem ! :)
Ha reál bármely szakosként végeztél, arra nem harapnak!
Ellenben a humán bármely szakjával, de leginkább szociológia, egészségfejlesztéses diplomával már felfigyelnek rád!
Nah, üdv:
Szia! Köszönöm válaszod! Egyébként nincs gond a színlátásommal, 20 éve van jogsim és nálam még nagyon szigorúan megnéztek mindent. :-)
Normál egészségi állapotban vagyok. Nincs semmi gondom, nem vagyok túlsúlyos, normál a vérnyomásom, stb. Kontaktlencsém van.Egyébként gyógypedagógus vagyok, ez talán jó? Szakmában dolgozol? Még filózok. Azt gondolom, nem egészséges 18 év után pedagógusnak lenni. Egy idő után hiába elégedettek mások veled, ha te már azt érzed, régen nem így tetted a dolgod, kiégés tünetei jelentkeznek. Van önkritikám, néha kicsit erős is. De előny, hogy nem csak másokat kritizálok és nézek, hanem először a saját berekeimben kotorászok. Sok-sok ismerősöm van, aki elgondondolkodhatna a kiégés tünetein... mégsem teszik. Itt emberekkel foglalkoznék...
A lecsúszott, zűrös szülőket is meg tudom fogni, rá tudom venni olyan dolgokra, amikre más nem. Talán ez a képességem hasznomra válna mint nevelőtiszt is. :-)
Egyébként nő vagyok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!