Ti kockáztatnátok ekkorát a helyemben? Költözés, munkakeresés?
Egy kis faluban élek, megszűnt a munkahelyem. Arra gondoltam, hogy felköltöznék Győrbe (160km), vagy Sopronba (200km) és ott keresnék állást. (Ahogy néztem ezek a városok nagyon fejlődnek és itt a legkisebb a munkanélküliség).
Kb. annyi spórolt pénzem van, hogy 1-1,5 évig megélnék albérletben ha nem találnék munkát. Érettségim van + technikum. Angolul középfokon, németül alapfokon beszélek, van saját autóm.
Úgy gondolom, hogy ilyen távolságból szinte lehetetlen a munkakeresés.
Ti, hogy látjátok ezt? Kapnék munkát hamar ezekben a városokban?
Szia!
Én Budapestre költöztem az Alföld közepéről pont azért, hogy legyen végre munkám, ami a képzettségemnek megfelelő. Pont ugyanaz volt, mint nálad, csak nekem csak fél évre elegendő tartalék pénzem volt. De így is lett munkám, ráadásul több pénzért, mint amennyiért vidéken lett volna.
Nem bántam meg, sőt ez indította el a karrierem. Azt bánnám ma, ha maradtam volna helyben.
Mondjuk annyit csaltam hogy az első interjún azt hazudtam, hogy már van helyben hol laknom, de valójában nem volt, csak egy héttel később találtam helyet, de ilyenek nélkül meg főleg lesz lehetőséged.
Pont azt látom mindenhol, hogy több ilyen ember kellene, mint mi, aki tud és hajlandó is költözni (főleg a hajlandósággal van baj) a munka reményében.
Volt olyan ismerősöm, aki 5 millió forintot örökölt. Elmehetett volna belőle főiskolára, elköltözhetett volna egy jobb helyre, ahol jobb munkája lehet, de nem tette meg mert félt a változástól.
Szóval te szerintem ha ilyen lehetőségek a rendelkezésedre állnak, ne szalaszd el az alkalmat hogy sokkal jobbá tedd az életed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!