Anglia - customer service advisor állás- fizetés?
Az alaphelyzet: Anglia, telekommunikációs cég, amely terjeszkedni szeretne. A feladatkör: Magyarországgal kell a kapcsolatot tartani, illetve az ottani piacot fellendíteni.
Felvesznek. Ekkor derül ki a betanulás menete: elsajátítom az angol rendszert, majd ezt a tudást ültetem át magyarra. A lényegre térve: az én felelősségem a magyar piacot beindítani, emellett az angolba is besegíteni. A fizetés ugyanannyi, mint az elején volt ígérve. Hozzáteszem, nincs tapasztalatom ezen a területen, ez az első munkám itt kint.
Minden rám van bízva,ami lássuk be: nagy felelősség.
A környezet hangulatos,a főnökség és a kollégák is közvetlenek, a munkakörülmények tetszenek. Csupán egy dolgot érzek zavarónak: mindkét nyelvet használva, több munkafolyamatot megtanulva, az angol kollégákhoz képest nagyon kevéssel kapok magasabb kezdőfizetést.
Ti mit gondoltok erről a helyzetről? Nem vagyok telhetetlen, bizonyítani szeretnék, ugyanakkor azt sem akarom, hogy kihasználjanak. A próbaidő lejárta után lehet szó emelésről? Köszönöm szépen a véleményeket!:)
Szerintem még mindig jobban járnál kint mint Mo. -on dolgoznál.
Azzal nem kell foglalkozni, hogy a többiek mennyit keresnek, föleg, hogy ha viszonylag jól megfizetnek, és még emelhetnek is.
Ha neked nem kell az állás akkor szólj nyugodtan. :)
Köszönöm szépen a válaszokat! Segítettetek vele. Elfogadtam. Remélem minden rendben lesz, az biztos, hogy a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból. Amúgy pályakezdő tanár vagyok (mindkét nyelvé), talán ezért kaptam ilyen komoly feladatot.
Szívesen venném, ha írnátok milyen volt az első pár hónap, hogyan sikerült beilleszkednetek. Mi 10-12-en vagyunk, mindenki angol :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!