Dolgozzak, folytassam a sulit? Mit javasoltok? Elszeretnék indulni végre az utamon

Párom szüleivel lakunk budapesti kis panellakásban.

Nincs vele problémám, kicsi, de kényelmesen elférünk, ebből nincs konfliktus, és egyébként se annyira jellemző. Igyekszünk harmóniában élni, családközpontúság a legfontosabb, mindki egy, egy mindenkiért alapon működnek/ünk.

Inkább kicsit magamról írnék: elkezdtem egy alkalmazott grafikusi szakot, okj-s képzés, sokat nem ad, de van fogalmam az egészről, tudom, hogy végül is, ha ebben dolgozok mi várna rám.

Közben viszont elkezdtem járni mentálhigiéniás tanácsadásra, ami 7-8 hónapja az iskola mellett párhuzamosan megy. Nagyon sok mindent meg kell(et) gyászolnom, sokat sírtam, bezárkóztam, az iskolát elhanyagoltam, szóval gyászoltam, nekem így ment, mindenkinél más. Másra nem volt energiám, csak arra, hogy túléljem a napjaim, akkora szenvedéseken mentem keresztül a múltam miatt. Ebben a családban pedig megtanultam, megtapasztaltam milyen is, ha egy gyereket szeretnek(páromat), hogy viselkednek egy gyerekkel, hogyha szomorú, vagy mérges. Szóval nekem ez nagyon jót tett, hogy köztük lehetek, mert mindenképp javulást eredményezett, közben a gyász teljesen leépített lelkileg, de ez ezzel járt nálam.

A lényeg: az alkalmazott grafikusi szakmát beszeretném fejezni, érdekel is, nekem nagyon tetszik, de egyenlőre az állapotom miatt (is) nem vagyok rátermett.

Ideiglenesen kitaláltam (ami nekem különösen tetszik), hogy postás legyek, bent ahol a leveleket feladják, csekkeket kezelnék.

Amiért erre jutottam: az iskolát a tovább tanulást nem nekem találták ki.

ez az évem nem is biztos, hogy sikerülne, kiadványt kellene csinálnom, ami nagyon nehezen megy, 2 hetem lenne rá, és közben ki is kellene nyomtatnom, összesen 15 ezer ft-ot fogok költeni a nyomtatásra, mert kisarculatot, plakátokat, tehát rengeteg mindent nyomdába kellene vinnem, de fogalmam sincs, hogy működik ez, ott pedig nem tartok, hogy rákérdezzek...

a másik, hogy 21 évesek vagyunk mindketten Párommal. Nekem szörnyű érzés, sőt megalázó, hogy eltartanak ők(nem szegény család, bőven van pénz, nem is vetik a szememre, de azért mégis...), dolgozni szeretnék, normális helyen.

Diákmunkákat van, hogy naponta nézem, de szórólapot osztogatni nem szeretnék, gyorsétteremben se akarok dolgozni, én jól szeretném érezni magam a munkahelyemen. Persze, van, hogy a főnök még a legjobb munkahelyeken is szemétkedik, de összességében szerintem a légkör, a környezet az emberek nagyon fontosak, hogy mégis milyenek.

Mivel a suliban nekem sosem volt sikerélményem, a családom nem hagyott tanulni, és érvényesülni, így a jegyeim is nagyon rosszak voltak, érettségim épp, hogy sikerült 2-re.

Ha dolgoznék, talán jobban menne minden. Diákmunkákat egyébként vállaltam már: nyomda, árú feltöltés, robot munka egy gyárban... szörnyű!

A rossz kommunikációs készségem miatt pedig a telefonos munkák nem mennének, illetve ha belegondolunk egy grafikusnak eléggé kommunikatívnak, és topon kell lennie, hogy az ügyfeleknek minden a legjobbat nyújtsa, és ebben a szakmában nincs apropó.

Szerintetek befejezzem a sulit és menjek el dolgozni postára?

Vagy végig szenvedjem ezt az évet és talán a 2. is sikerül? az elméleti vizsgáim jobb esetben 3-sok-de azokért vért izzadtam-.

Mit javasoltok?

Ami tőlem tellett eddig mindig megtettem, most sem szeretnék tétlenül várni a csodára, de nekem ilyen az életem, ezen szeretnék változtatni.