A munkáltató fogja nézni, hogy én az egyetemet 7év
alatt fejeztem be?
Figyelt kérdés
Már több helyre is beadtam a jelentkezém, és mindig visszautasítottak, tehát még egy szóbeli elbeszélgetésre sem hívtak be. Most már azon is elgondolkodtam, hogy azért nem hívnak be mert 7 év alatt végeztem el az egyetemet. De a hét év mellett van 1év folyamatos banki tapasztalatom. Illetve meg van a mérlegképes könyvelő végzettségem és egy pénzügyi kontroller végzettségeim is. A nyelveket is jól beszélem.
Nem értem hogy miért nem hívnak be egy személyes interjúra?
Ahol én kaptam állást, ott azt mondják, hogy két dolgot néznek meg első körben az önéletrajzon. Mégpedig, hogy hol szerezte az illető a diplomát (ha általuk nem elég jónak tartott főiskola/egyetem hallgatója volt az illető, akkor megy is a kukába az önéletrajz), a második pedig, hogy mennyi idő alatt végezte el. Ha meghaladta a képzési időt az illető, akkor szintén megy a kukába az önéletrajz. És csak az így megmaradt önéletrajzokat kezdik el átolvasni. Tehát ha hozzánk adnád be az önéletrajzodat, akkor el sem jutnának odáig, hogy vegyék a fáradságot, hogy elolvassák mi van benne, mert a második kritérium vizsgálata után a kukában végezné az önéletrajzod. Én csak sajnos erről az egy cégről tudok biztos infót adni, de hallottam én is szóbeszéd szintjén, hogy sok helyen nem foglalkoznak azokkal az önéletrajzokkal, amelyeken látszik, hogy az illető túl sok ideig járt egy adott egyetemre/főiskolára, de ezt csak pletyka szinten hallottam.
2012. jan. 11. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
2/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm, tehát akkor ne számítsak semmi jóra sem.
HA 5 év alatt fejeztem volna be az egyetemet, akkor semmi tapasztalatom sem lenne, tehát akkor sem alkalmaznának. Igy hogy van egyetemi végzettségem és egyéb végzettségem is, és tapasztalom is akkor meg azért nem alkalmaznak mert 7év alatt fejeztem be közgáz egyetemet. Elszomorító a helyzet.
2012. jan. 11. 09:16
3/4 anonim válasza:
Ez hogy derül ki az önéletrajzból? Én eddig mindig csak a diplomaszerzéseim időpontját írtam bele, és még nem reklamált senki. Nem is tudtam, hogy a suliban töltött időtartamot is oda kellene írni. Én például 9 évig jártam egyetlen egyetemre, viszont ez alatt az idő alatt három szakon szereztem különböző időpontokban diplomát. Hol egyszerre, hol felváltva végeztem a szakokat, nem is lehetne pontos időtartamot írni egyikhez sem.
2012. jan. 11. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
4/4 mmT válasza:
Sajnos ez az álláskeresés velejárója, h sok helyről semmi visszajelzést nem adnak. Kitartás.
Ha azért fejezted be 7 év alatt, mert közben tanfolyamokat végeztél, meg dolgoztál, akkor azt tedd nagyon világossá, h lássák, h milyen mozgalmas éveid voltak. tipp: a kísérőlevélre sztem különösebb figyelmet nem szentelnek, de ha abban egy mondatban megfogalmazod, h egyetem alatt dolgoztál, tanfolyamoztál, akkor talán egy lépéssel előrébb vagy.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!