Igényelhetek e START kártyát?
Az a pályakezdő fiatal jogosult Start kártyára, aki
a 25. életévét, felsőfokú végzettség esetén a 30. életévét még nem töltötte be, és
tanulmányait befejezte, vagy megszakította, és
a tanulmányai befejezését követően első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt, vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt és e jogviszony létesítését megelőzően megbízási szerződés, vállalkozási szerződés alapján vagy egyéni vállalkozóként sem végzett munkát.
Akkor a passzív az megszakításnak számít?
Ezzel nem vagyok tisztában.
Valaki tud segíteni?
Köszönöm:)
Utánna olvastam már én is sok helyen, de konkrétan nem találtam arra semmit hogy mi a helyzet a passzív félév esetén. Mivel így lényegében a tanulóviszonyom megvan csak passzív féléven vagyok, csak nem tudom hogy ez szüneteltetés?
Mert én voltam bent a suliban és kérdeztem hogy én leadhatom e azt a nyomtatványt amivel kérvényezem tanulmányaim szüneteltetését és ott azt mondták, hogy azt csak azoknak lehet kitölteni akiket felvettek de még nem kezdik meg az iskolát én meg csak passzívra mehetek.
Szóval nem értem a dolgokat.
Sajnos az Apeh-hez tudok ma már bemenni és holnap állásinterjúm lesz és jó lenne tudnom, hogy akkor most jár e nekem. Telefonon meg semmit nem tudtam meg erről , mert már hívtam őket, de csak egy automata beszél....
én is bemennék, de ma már nem tudok, mert csak délig voltak, holnap meg elutazok az interjúra így maximum hétfőn tudom
csak jó lenne ezt biztosra tudnom, ha rákérdeznek...
Én tavaly voltam ugyanebben a helyzetben (levelező passzív félév). Akkor felhívtam az APEH-ot és valami jogi osztályon megmondták, hogy nem igényelhetek.
Ez pont egy éve volt, nem tudom, hogy azóta változott e valami.
:( hát sajnálom
és gondolom így ha most dolgozok el is esek ettől a lehetőségtől akkor is amikor elvégzem a sulit. Hát sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!