A MÁV-nál is érvényes az a dolog, hogy nem kereshet kevesebbet az ember, mint tavaly, az adóemelés előtt?
A miniszterelnökünk mondott valami ilyesmit ma a tévében, az állami alkalmazottakra, ha jól értettem.
Én meg idén a 3 E fizetésemeléssel is havi 4200-zal fogok kevesebbet kapni az adójóváírás csökkentése miatt, mint tavaly.
Igen a mávra ir érvényes a kompenzáció a Kormány rendelet alapján. A MÁV részben állami tulajdonu cég..
kérem az alábbit elolvasni:
352/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet
a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2011. évi kompenzációjáról
Köszönöm a választ.
De ebből mi vonatkozik a vasutasokra? Amennyire én meg tudom állapítani, csak a közalkalmazottakra és köztisztviselőkre vonatkozik. (A vasutasok nem tartoznak ebbe a körbe.)
Mindenesetre, konkrétan az érdekelne, hogy csak az alapfizetés után jár kompenzáció, vagy a túlóra és készenlét után is? Mivel az én fizetésem harmada ebből áll, és ez az, ami átborul az adójóváírás határán.
A vasutasok nem közalkalmazottak,rájuk nem vonatkozik a kötelező béremelés. Csak ajánlás van,azt pedig te már megkaptad a 3.000.- Ft alapbéremeléssel.
A többi jogcímen nem emelkedik semmi.
Ha a Nagyházban dolgoznál,akkor a te jövedelmed is emelkedne,nem pedig csökkenne.
Hát sajnos nagyon úgy néz ki, hogy tényleg csak az Orbán-beszédekben emelkedik a fizetésem, a számlámon csökken.
A fizetésem harmada a készenlétezésből meg túlórából adódik, és erre nem adtak kompenzációt, mivel azt mondják, nem lehet tudni, idén mennyi lesz ez a plusz. (Hát pedig nagyjából annyi, mint az elmúlt években mindig.) És ez az összeg már átesik az adójóváírási határon, így az adóm növekedik, a számlámra érkező pénz pedig csökken.
Dehogy harcos, most meg vannak félemlítve. Az új törvény szerint sztrájkolni sem szabad, csak jelképesen.
Ha a korábbi sztrájkokra gondolsz, azokat a Fidesz fizette (konkrét átutalásról tudok), hogy növelje az országban a zűrzavart. A mostani ellenzék erre nem ad pénzt, de mint írtam, nem is lehetne már valós sztrájkot csinálni, megváltoztatták a sztrájktörvényt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!