Munkahely váltás, csalódás?
Egy nagyobb cégnél dolgoztam egyetem mellett gyakornokként, majd ott maradtam főállásban is, nagyon szerettem, nagyon jófej vezetők voltak.
Egyik haverom telebeszélte a fejem, hogy egy big4 céget is ki kell próbálni még a pálya elején mert az milyen menő meg jól mutat a CV-ben. Hagytam hogy rábeszéljen de nagyon megbántam :/
Jelentkezgettem is és viszonylag hamar és könnyen fel is vettek. Még próbaidőn vagyok, de borzasztóan utálom. Sok túlóra, lekezelő viselkedés, mérhetetlen stressz, stb stb. nem szeretném részletezni de konkrétan depressziós lettem azt érzem, a barátnőm is megjegyezte (nemrég költöztünk össze). Még a próbaidőmet töltöm, nemsokára lejár. Arra gondoltam, hogy menekülőre fogom amíg még nem jár le a próbaidő és visszamegyek a céghez,ahonnan eljöttem.
Mennyire kellemetlen ez a szituáció? :/ Elég sok időt töltöttek már a "betanítással", munkák átadásával.. Kicsit szemétségnek érzem a részemről ezek után, de azt sem szeretném hogy itt maradjak és teljesen kikészüljek.
Az előző hely visszavenne, már ezt is megérdeklődtem közben kétségbeesésemben.
Mit tennétek? Illetve hogyan lehet ezt a "legkedvesebben és legkorrektebben" közölni hogy ne legyen belőle konfliktus? :/
Nem nagyon fejeztem eddig ki bent hogy nem tetszik vagy hogy kivagyok, így nem is sejtik szerintem.
A napod egy jelentős részét a munkahelyen, kollégákkal töltöd, nagyon számít, hogy hogy érzed magad eközben.
Ha látod esélyét, hogy változzanak a dolgok (nyilván nem) akkor van értelme erről elbeszélgetni, de a próbaidő pont arról szól, hogy felek kölcsönösen kipróbálhatják egymást. Neked nem jött be, hát van ilyen. Indokolni nem kell semmit, ha rákérdeznek elmondhatod, hogy mégsem jött be annyira, vagy előveheted a korábban már az egyik válaszoló által bedobott "kaptam egy jobb ajánlatot" választ. Szerencse, hogy ez előző hely visszavár, ha anyagilag, és minden más szempontból is megfelel neked, én egy percig sem teketóriáznék.
Köszi!
Igen szerencsére az előző helyen nagyon jófej vezetők voltak, a munka is nagyon jól ment, az egyij legjobb boltam. Megvolt a kis köröm is akikkel elvoltam, sose stresszeltem, igaz volt 1-2 toxikus ember de hát az hol nincs?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!