Egészségügyben tényleg nem számítanak már a ledolgozott évek fizetés szempontjából?
Figyelt kérdés
Itt arra gondolok, hogy egy pályakezdő fizetése ugyanannyi, mint egy 30 éve egészségügyben dolgozó fizetése?aug. 23. 02:29
12/13 anonim válasza:
Az orvos alapbér (tehát amit ügyelet, pótlékok, stb nélkül kap egy orvos) az jelenleg épp egyes egyedül a ledolgozott évektől függ a hatályos orvosi bértábla szerint. Nem évente ugranak bérkategóriákat az orvosok, de néhány évente igen. Én pl. most 3-5 éve dolgozó kategóriában vagyok, ha minden igaz, ősszel kerülök át a következőbe, ami 6-tól nem is tudom, hány évig szól. Egyetlen kivétel van, ebből a 6-tól nem tudom meddigi kategóriánál csak az kerülhet feljebb, akinek van minimum egy szakvizsgája. De ezt leszámítva csak az eltelt idő számít. Úgyhogy nem igaz, hogy az egészségügyben nem számítanának a ledolgozott évek fizetés szempontjából. Sokan épp ezt nehezményezik amúgy, hogy a pontos szakirány nem számít, egyedül az eltelt idő.
13/13 anonim válasza:
Szakdolgozóként az elején még van haladás, én most 13 évvel megkaptam a soron következő lépcsőt - és ez a 37. évemig így is marad. :😅
De jövőre lehet a minimálbér utoléri a fizetésem, így amiatt várható az emelés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!