Havi 700e/fő (4 tagú család) meg lehet élni ma Magyarországon? (Nem borsod vagy szabolcs)
Persze, tegnap írtem le ezt egy másik kérdéshez.
Ketten vagyunk a férjemmel, plusz két 4 év alatti kisgyerek, én amúgy még gyeden a kicsivel. A bevételünk havi 700 ezer ft.
Ebből hó elején megy havi 150 ezer ft automatikusan a megtakarításunkba, amit a ház tatarozására, autó lecserélésére teszünk félre. Havi 60 megy a gyerekek megtakaritásába, plusz havi 30 ezer egy másik zsebbe, ehhez akkor nyúlunk, ha a kocsit kell gszerelni vagy háztartási eszközt lecserélni.
Szóval ez a havi fix. megtakarításunk, a maradék kb. 450 ezret el szoktuk költeni általában, mikor mire.
A házunkon kevés hitel van, most nem is kell fizetni, majd havi kb. 30 ezer lesz.
Szóval van egy házunk, tudunk enni normálisan (amúgy veteményesünk is van), el tudunk menni ide-oda programra. Minden hónapban csinálunk valamit a házon, kerten, mert még nincs kész. Egy kocsit tartunk fent.
Ami nem fér bele, az pl. 1 hetes tengerparti nyaralás, most 3 napot voltunk belföldön.
Igazából figyeljük az árskat, nem veszünk extrém dolgokat, pl. 400 ezres kávéfőzőt meg 20 ezres kabátot, de nem csak a kaja-rezsi-tankolás szenthármasára futja. Lassan, de haladunk előre."
Tehát 700e/fő, 4 személy, azaz 2 millió 800 e ből hogy az istenbe ne tudna megéllni egy család ma magyarországon?
Amúgy ez lenne az alap.
GYAKORIS VÁLASZ: Csak a híd alatt.
VALÓS VÁLASZ: Ha nem tudnak megélni ennyiből, akkor ott valami nagy pénzügyi gond van. VAGY Fizetik a lakáshitelt 200 meg a kocsihitelt 100 meg apu a gyerektartást az első nejének.
Komolyan!
Az ilyen prolihergelő kérdéseknek mi értelme? Nem létezik, hogy valaki ennyire nem vágja a hazai pénzügyi viszonyokat.
"5/7 A kérdező kommentje:
Jó de hitelt is kell fizetni (200-300e/hó) 2 autó is van (nem skoda meg opel kategória) magániskola, maganóvoda, évi 2 nagyobb nyaralás - síelés svájcban, nyáron nyaralás karib tengeren. Középosztálybeli dolgok"
Na ehhez kell a havi 2-3M alapban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!