Mi lenne a jó megoldás, nem tudok dönteni?

Ki fognak hullani azok a kollégák csak türelmesnek kell lenni.

Amúgy érdekes hogy felnőtt emberek a kollegaid és még ezen a dedószinten vannak hogy pletyiznek.

#1 nek van igaza, nem kellene arra számítani, hogy pletykákat terjesztő kollégák elmennek.

Eszkaláld az ügyet.

"én is célkereszt lettem"

Jó a munkád. Kedvelnek a feletteseid. El nem tudom képzelni, hogy a "pletykások" mit tudnának rólad terjeszteni, amivel keresztbe tehetnének.

Erősítsd meg magad lelkileg. Meg kell tanulni csomagokat letenni az út szélére, és otthagyni.

Semmi nem biztosíték arra, hogy máshol nem hasonló vár.

Ha engem kérdezel, pár hülye miatt én nem mennék. Nagyon ritka, hogy az ember ennyi pozitívumot tudjon összehozni a munkahelyén, ami neked sikerült.

Kedvel a főnök, szereted a munkád, nem mindenki utál, tudsz előre haladni.

Voltam hasonló helyzetben. Egy szemétláda dolgozik az osztályon, aki valamiért nem kedvelt, és kritikán aluli viselkedést engedett meg magának, valamint mocskolt mindenhol. Nyilván kikészültem, fizikailag is lebetegedtem. Nem tudtam az okát, így nehéz volt változtatni rajta.

Aztán valaki megmondta, hogy mit gondol erről az egészről. Azt mondta, hogy jobb vagyok nála, konkurenciaként tekint rám. Ez a mondat segített abban, hogy továbblépjek, mert nem voltam hajlandó rámenni erre. Úgy lesz@rtam mindenki elutasító viselkedését, hogy te azt el sem tudod képzelni.

Eltelt pár év. Ma már a beosztottamként dolgozik, tehát a felettese vagyok. Már csak azért sem szemétkedek vele - nem vagyok hajlandó a szintjére süllyedni-, viszont fürdőzöm a seggnyalásában úgy, hogy közben magamban meg röhögök rajta. Ha látnád... minden szenvedést megért.

Neked kell lelkileg hozzáerősödnöd a kihívásokhoz! Muszáj, különben eltapos az élet...

Lehetséges, hogy hasonló a helyzet. Az ilyen személyiségek sajnálatra méltóak, mást nem nagyon érdemelnek. Egyszerűen értsd az eszükhöz a viselkedésüket.

Nyilván nem könnyű emelt fejjel vonulni az utcán, ha van, aki köpködne rád. Ezt kell tudni kezelni. Méltósággal viselni mindent. Legbelül és otthon sírhatsz (muszáj is!), aztán kell jönnie egy lelki váltásnak, amikor rádöbbensz, hogy senki és semmi nem ér annyit, hogy kikészítsd magad miatta. Akkor kezded el elengedni ezeket a feleslegesen cipelt lelki csomagokat, leteszed az utcára és otthagyod.

Ha életedben sikerül egyszer eljutni egy ilyen csomag lerakásig, akkor a többi hasonló szituban már gyakorlottan menni fog.

Én vallom: Fejben dől el minden! Ott kell helyretenni a dolgaidat. Amíg az nincs meg, addig csak zűrzavar van.

Ehhez kellett egy vidám, pozitív kisugárzású 88 éves néni mondata: "Amin nem tudok segíteni, azzal nem foglalkozom, ezért vagyok boldog."