Pénteken dolgoznak a HR-esek?
Remélem tudod, hogy HR-nek nem csak ez a feladata és természetesen nem kapnak minden péntekre szabadságot.
Engem már kerestek pénteken, így van rá esély, hogy felhívnak.
Most szabin vagyok de amúgy igen, pénteken is ugyanúgy dolgozunk, kevés cégnél van egyelőre 4 napos munkahét.
Az adott terület vezetőitől is függ hogy mikor telefonálunk, vissza kell jelezniük előbb hogy egyáltalán kiket hívjunk be és tőlük kik vesznek majd részt az interjún, ha velük egyeztetve van mikor alkalmas nekik utána hívjuk be a jelentkezőket. Ha ott úgy döntenek hogy a héten már nem akarnak ezzel foglalkozni és nem válaszolnak időben akkor persze, hét elejére marad.
Amúgy vicces mert én meg inkább azt tapasztaltam hogy pont péntek délután szeretnek szólni hogy akkor kiket hívjak be következő hétre, általában akkor van jobban idejük ezzel foglalkozni.
Köszönöm a válaszokat!
Rosszul fogalmaztam, nem arra gondoltam egyébként, hogy fizikailag ott vannak-e a munkahelyen, hanem, hogy akkor kicsit lazább a munkatempó és mondjuk nem foglalkoznak már a kiválasztásokkal, hanem más könnyedebb feladatot (?) végeznek. Tudom, hogy ez a kérdés random és valószínűleg cégfüggő. Lehet, hogy egy kicsit unatkozom :D
Én azt is úgy veszem észre, hogy mindig hét elején kerül fel több álláshirdetés az álláskereső oldalakra. Ilyenkor már hiába pörgetem, újat nem nagyon látok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!