Előny vagy hátrány betanított munkánál továbbtanulási szándékot mutatni?

Kifejezetten örülök és nagyon jó olvasni, hogy olyan témák felmerültek, amik ha nem is közvetlenül a kérdéshez kapcsolódnak, többek számára hasznosak és építőjellegűek lehetnek. 15-ös azzal, hogy jobban kitért a tanulásra, mint eredetileg a kérdés, hozzájárult, hogy egy általa teljesen ismeretlen élete megváltozhasson. :)

15-ös, 30 felé te sem vagy elkésve semmivel. Bőven van időd felépíteni egy olyan karriert, ami nem csak stabil megélhetést biztosít, szereted csinálni. A korábbi áldozatokkal pedig egyben alapot teremtettél, ezáltal újabb lehetőségek nyíltak meg számodra. Továbbá nagyon fontos, hogy fiataon képes voltál arra, amire rendkívül kevesen. Nem vakítottak el az anyagiak, a munkahelyi siker. Sokan ha belekerülnek hasonlóba, képtelenek leállni, későn döbbennek rá, hogy a fél életük elment a munkával, a családjukkal, párjukkal sincs mély kapcsolatuk. Lassan felőröli őket a cég, amit "szolgálnak". 40-50 évesen ezt nagyon nehéz helyrehozni.

Én meg végül úgy döntöttem, hogy visszamegyek egy korábbi munkahelyemre. Nehéz szülés volt, mert részben a légkör miatt hagytam ott. Viszont a végzettségemhez mérten jól fizet, soha nincs kötelező hétvége, egy műszak... a vezető jó fej, elhivatott, de maximálisan megbízható, régen is sok mindent meg lehetett vele beszélni. Amikor oda kerül a sor, biztos vagyok benne, hogy támogatni fog a tanulásban. Ami a legfontosabb, 80%-ban nem helyhez kötött a munkavégzés, tehát gyakran napi 2-3 óra utazgatás. Tökéletes lehetőség, hogy munkaidőben, gyakorlatilag fizetve tanulhassak. :'D Egyben ez volt a másik, amiért anno otthagytam, nem fix a munkaidő. Valamit valamiért, és ha tanulni fogok, az az idő nem vész el, mint korábban.

Sokáig azért sem erőltettem a tanulást, mert külföldön akartam pár évet dolgozni és előbb alapot teremteni. Barátommal ugye megpróbáltuk, de inkább elvetettük az ottani helyzetet látva. Olyan szinten semmibe veszik az embereket a munkahelyen, amivel itthon sosem szembesültem, pedig egyszerű, betanított munkáim voltak.

Valami olyan szakmát akartam volna, amit szeretek, de megélhetés szempontjából is kiszámítható, jónak mondható. Én napjainkban havi nettó 400e felett lennék boldog, de amik érdekelnek területek, vicc kategória. :'D Szociális munkás, kutyakiképző, pszichológus (divatszakma lett), kreatív, művészeti irányok. Utóbbi grafikusként talán nem is lenne rossz ha egy cégnél sikerülne elhelyezkedni, de tartok tőle, hogy sokkal inkább vadászni kéne az alkalmi munkákat, aztán vagy összejön valami, vagy nem. Ezeken kívül komolyan érdekelne a magyarszak, de azzal elhelyezkedni és mennyiért... :D Sajnos a legtöbb, ami engem kifejezetten érdekel, maximum éhendöglési pótlékot adna, azaz anyagilag szinte semmi jót nem hallottam róluk, így letettem ezekről. Ha már úgyis csak mint elvégzendő feladatot fogom tudni kezelni a munkát, nem úgy, mint hivatást, legalább fizessen jól.

A pénzügyek tudatosabban kezelése rám is rám fér, egyre kevésbé hatásos azzal nyugtatnom magam, hogy sokan rosszabbul csinálják, pedig idősebbek nálam. :D Utálom ezt, legjobb lenne ha pénz egyáltalán nem létezne, de sajnos kitalálták. Másképp lehetetlen manapság fennmaradni, és tartani egy normális életszínvonalat.