Ha valaki túl jó és becsületes annak nehezebb lesz bevágódnia a corporate világba?
Alkalmazottként és nem tulajdonosként kérdezem.
A corporate világ az nem épp az erkölcsösségről szól.
Sok konfliktusom van a főnökömmel pont abból kifolyólag, hogy két teljesen más világ vagyunk eltérő értékrendekkel és nem tudok csak a cég érdekeire összpontosítani hanem a teljes környezet jólétét is figyelembe veszem.
1
Köszönöm.
A “corporate világ”ban mindenkit csak utoljára tudsz átverni. Sok cégnek az értéke múlik azon, hogy “becsületes” vagyis inkább úgy fogalmazok: betartja a megállapodásokat, nem szeg szerződést, hiteles.
Akiről elterjed, hogy megbízhatatlan, az kiszorul a piacról hamar.
Alkalmazottként pont a corporate világban nem lesz nehéz. Ott szabályok vannak, amiket be kell tartani, egy áltag alkamazott nem találkozik megvesztegetéssel, vagy ha igen, akkor a rendszer kizárja, hogy éljen vele, így aztán inkább jelenti (becsületesen), mint elveszítse a munkáját.
A kisvállalati, "nagy magyar vállalkozós" világban, na ott más a helyzet, ott 2 percig nem tudsz becsületes maradni, mert már az első percen kezdődik a sunyizás a munkaszerződéssel (fekete bér, kevesebb bejelentett munkaidő), a szabival (papíron kiadjuk, de le kell dolgozni), és ez folytatódik az ügyfelekkel is, megy a gagyizás minden fronton, trükközés a szerződésekkel, a számlákkal, a TIG-kal...
"s nem tudok csak a cég érdekeire összpontosítani hanem a teljes környezet jólétét is figyelembe veszem."
Mit jelent a teljes környezet jóléte? Te a cégnél azért vagy, hogy a cég érdekeit képviseld a külső (törvények) és belső (céges szabályzatok) szabályoknak megfelelően.
Nem azért vagy ott, hogy te legyél a természet, az épített környezet, a műemlékek, a közösség vagy bármi őre. Ha ilyesmit akarsz csinálni, akkor ott kell hagyni a céget, és átmenni természetvédőnek, városvédőnek, műemlékesnek vagy szociológusnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!