Miért szeretne nálunk dolgozni?
Figyelt kérdés
Állásinterjúkon sajnos túl őszinte szoktam lenni; összhang, tudás, tapasztalat megvan, de az utóbbi időben sorozatosan utolsó kör után azt a visszajelzést kapom, hogy minden szuper, de nem győztem meg őket, hogy az adott cégnél szeretnék dolgozni. Úgy döntöttem, hogy akkor itt az ideje, hogy betanuljak 4-5 kamu mondatot, amit el tudok sütni erre a kérdésre. Tudnátok segíteni?2023. febr. 5. 12:04
1/7 anonim 



válasza:





Nem hiszem, hogy ezen az egy kérdésen múlna, de én ilyenkor bókolni szoktam a cégnek. Tudom, hogy miben erős, abban szeretnék még több tapsztalatot szerezni, fejlődni stb.
2/7 anonim válasza:
Legyél őszinte! Úgyis tudják, hogy csak a lóvé miatt.
3/7 anonim 



válasza:





Én se gondolnám hogy csak ez lenne az egyetlen ok amiért nem vesznek fel.
Hozzáteszem nem az őszinteség a lényeg állásinterjúkon, hanem hogy el tudjad adni magadat.
Én ilyen kérdésekre azt szoktam mondani, hogy szeretném továbbfejleszteni magam XY ban és úgy gondolom hogy ezt ennél a cégnél el tudom érni.
4/7 A kérdező kommentje:
Ha 60 ember jelentkezik a pozira, akkor nyilván van még 10 rajtam kívül, aki ugyan olyan jó. Nincsenek illúzióim és tudom a többi hianyossagaimat is, de bizony volt olyan mostanában több is, hogy ezért offoltak.
2023. febr. 5. 14:46
5/7 anonim 



válasza:





Én nem a cégre összpontosítanék, hanem a pozícióra, hogy ott milyen képességeket várnak el és hogy ahhoz képest miben szeretnél fejlődni.
6/7 anonim 



válasza:





Szerintem ezek fölösleges körök. Nyugati országokban, ahol élhető bért és nem megnyomoritó mennyiségű munkát adnak egy pozíció mellé, ott megértem azt, hogy meg kell dolgozni a meló elnyeréséért. De itt, ahol azért vállalsz el minden sz@rt, mert kell a pénz, ott nem értem minek kell húzni az ember idejét több körös interjúkkal, majd a végén arra sem képesek, hogy visszajelezzenek, hogy nem kellesz. Szerintem ezek total fölösleges körök Magyarországon, míg nem nő a bérezés és a megélhetési színvonal.
7/7 A kérdező kommentje:
Most egy időre megmenekültem ettől az idegőrlő kamuzástól, mert cégen belül kaptam egy jobb pozit, itt legalább nem kellett meggyőzni őket, hogy az óvodában is ennek a cégnek a logója volt a jelem.
2023. ápr. 10. 20:01
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!