Ex-KATÁs emberek: hogy jöttök ki anyagilag így pár hónap távlatában?
Őszintén szólva engem mentálisan eléggé megvisel, hogy a nálam maradó nettó bevétel szemmel látható összegekkel kisebb, mint KATÁs EV-ként volt. Oké, elismerem, hogy a KATA fenntarthatatlan és aránytalanul alacsony adóterhet jelentett.
Személy szerint én mellette tettem azt, amit minden KATÁsnak illett volna: gondoskodni a nyugdíjas évekről. Ez nálam rendszeres megtakarítás formájában jelentkezett (részvények, állampapír).
Nem panaszkodom, a bevételem átlagban havi 1 millió körül alakul és alakult, viszont így, hogy havi szinten közel 300ezerrel kevesebb marad nálam, plusz még az infláció is kiharap egy hatalmasat a büdzséből, egyre távolabbinak érzem a céljaim.
Tudom, tudom és pofán is verem magam érte, de így sincs rossz dolgom, van munkám, fedél a fejem felett, de egyszerűen mentálisan megvág az, hogy mennyivel többet dobálok ki az ablakon, mert:
- nyugdíjam az államtól ígysem-úgysem lesz
- állami egészségügyi szolgáltatást nagyjából 15 éve nem vettem igénybe, bármi bajom van, csak magánúton intézem a siralmas egészségügyi helyzet okán
Persze tudom, hogy a közteherviselés nem így működik, tiszta sor és rendben van ez így.
Viszont ez, hogy két oldalról ég a gyertya (infláció + többlet adó) eléggé elkedvetlenít és motiválatlanná tesz. Talán annyiban rosszabb ezt fejben megélni, mint egy rendes munkabéres embernek, hogy ő a bruttóját soha nem látta, soha nem fogta a kezében, nekem viszont befolyik és be kell dobálni a feneketlen kútba.
Biztos idővel elfogadom meg feldolgozom, hogy nem most rossz, eddig volt szürreálisan jó és ez a normális. Erre várok tavaly ősz óta, de nehezen megy.





Havi 1 millióval a zsebben minek kell sírni? Ennyi pénzből is lehet részvényt, állampapírt venni meg magánorvosnak fizetni. Azt is bele kéne számolni mikor kicsi voltál és a szüleid az állami doktorhoz vittek el és 8 évig jártál az állami középiskolába, plusz 4 év állami középiskola, plusz 3+2 év egyetem szintén az államon való élőskodéseddel valósult meg. Ezeket már rég elfelejtetted gondolom.
Amugy van pár lehetőséged:
-Pszichológus, nagyot fog röhögni a markában, h emiatt mész.
-Dolgozz többet, h visszahozd a kiesést pénzt, gondolom ehhez fűllik legkevésbé a fogad.
-Külföldre költözés, ez lenne a legjobb, mert én nem nagyon akarok egy levegőt szívni a hozzádhasonlókkal.
Amúgy az ilyen kérdés pontosan mutatja a társadalmi érzékenység totális hiányát.















En mondjuk mar igy is szivtam a 12M kerettel, és fizettem a 40%ot felette, szoval vegulis nem volt akkora arcon ütés.
Csináltam egy kft-t, ahol ugye lehet költségelni is (laptop, uzleti utak), 25%os adòval veszek ki osztalékot, illetve átalányosként 2.3M adómentes számlàzás. Összesen tehat tobb adót fizetek, es fáj a hiánya, de ez van. Kell a köznek is, ugy vagyok vele. Majdnem 8 évig kihasznaltam a gyakorlatilag 5%nyi adót a KATAval






























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!