Intő jelek interjú előtt?
Jelentkeztem egy medior java fejlesztő pozícióra. A cég skype-on akar velem beszélni. Lenne egy 15 perces előzetes beszélgetés, ahol a szakmai múltamat tekintjük át, aztán egy feladat amelyre 2 óra áll rendelkezésemre megoldani, aztán pedig 30 percben a feladat megoldásának kiértékelése.
Lehet én látom rosszul, de bennem valahogy rossz érzést kelt eleve, hogy skype-on kell beszélni. Miért nem teams, webex, vagy valami egyéb ma használatos technológia? Illetve az is, hogy 15 perc alatt akarják gyorsan a szakmai múltat átbeszélni. Sehol nem hangzott pl el az, hogy beszéljünk a pozícióról, hogy ők kit keresnek, illetve mik a pontos részletek, projektek amin dolgozni kell, és ugyanez fordítva, hogy én milyen állást szeretnék és mik lennének az elvárásaim.
Ti, mint fejlesztők, mit gondoltok?










Én azt gondolom, hogy a kérdéseidre az utolsó 30 percben lesz lehetőség. A CV ismeretében a 15 perc elég lehet a szakmai múltra.
Azt meg nem értem, mi a gondod a Skype-pal. Nekem volt már, hogy egy banknál Zoomon(!) tartottak interjút, aztán még ők oktattak ki IT biztonságról (vissza is léptem a pályázattól).





#3 milyen biztonsagi problemat jelent a Zoomon valo interjuztatas?
Csak mert pl. JPMorgan es Goldman Sachs interjum is Zoomon volt, ha bankoknal maradunk.





"Lenne egy 15 perces előzetes beszélgetés, ahol a szakmai múltamat tekintjük át, aztán egy feladat amelyre 2 óra áll rendelkezésemre megoldani, aztán pedig 30 percben a feladat megoldásának kiértékelése."
Nekem ez önmagában intő jel lenne. Aki azt hiszi, hogy úgy működik a fejlesztői munka és úgy reális képet kap a tudásomról, hogy én az orra előtt időre kódolok, az felejtsen el. Ha kiadnak egy tesztfeladatot egy hétre vagy pár napra, az teljesen rendben van, nekiülök hétvégén meg este és megcsinálom. De ez nincs. Különben is, nincs 3 órám egy rohadt interjúra a munkaidőm kellős közepén, főleg ha másik 8 helyre is interjúzok, hogy utána válaszra se méltassanak. Ha valaki elfelejtette volna, többség, aki állást keres, nem munkanélküli ebben a szakmában, csak nem elégedett a jelenlegivel és/vagy kíváncsi arra, hogy máshol mennyit adnának neki.










#5: Na igen. Nekem is volt olyan interjúm, ahol screen share-en neki kellett állnom megoldani egy feladatot úgy, hogy közben hárman néztek és hallgattak.
Nem is lett semmi a dologból, mert ilyen helyen nem akarok dolgozni, ahol minden percemet figyelik. Ha nincs kész a sprintre planningelt task, akkor oké, azért jogosan szólnak, de ezt így nem!
És volt olyan interjúm is (ez másik cég), ahol 2,5 órán át izzasztottak, gyakorlatilag arra voltak kíváncsiak, hogy mit NEM tudok. A kutya már megőrült a háttérben, mert egy órája le kellett volna vinnem sétálni, észre is vette az interjúztató, de csak nyomta tovább... szóval vannak ilyen cégek.
Btw, a Skype bár már elavult dolog, önmagában ezért nem kell leírni a céget, de az instant feladat már komoly red flag.





A te elvárásaid nem lettek felmérve a recruiter/hr által? Hogy jelentkeztél? Nyilván lesz több kör, ahol meg lehet beszélni ezeket a részleteket is. Gondolom a bértárgyalás sem a live coding közepén lesz.
Egyébként szinte minden nagyobb cégnél van live coding az interjú során. Általában mindenkinek kényelmetlen, de nem nagyon lehet megkerülni ezeket köröket. Nem csak az a lényeg, hogy meg tudsz oldani egy problémát, hanem tudod-e kommunikálni a kollégáiddal a lépéseket, tudsz kérdezni, stb.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!